Ünnepi állománygyűléssel emlékeztünk meg a Honvédelem napjáról
Május 21-e a Honvédelem Napja – a nap, amelyen a magyar katonai múltra visszatekintve büszkén emlékezünk. Egyúttal összegezzük azt is, hogy mit jelent a jelenben a haderő tagjaként szolgálni és merre vezet az „utunk”, milyen kihívásoknak kell nap mint nap szembenéznünk.
ÜNNEPI ÁLLOMÁNYGYŰLÉSSEL EMLÉKEZTÜNK MEG A HONVÉDELEM NAPJÁRÓL
Május 21-e a Honvédelem Napja – a nap, amelyen a magyar katonai múltra visszatekintve büszkén emlékezünk. Egyúttal összegezzük azt is, hogy mit jelent a jelenben a haderő tagjaként szolgálni
és merre vezet az „utunk”, milyen kihívásoknak kell nap mint nap szembenéznünk.
Ünnepi beszédében Győrfi Balázs zászlós, az MH BHD 32. Testőrezred Gyalogos Testőrség katonája így fogalmazott: „Május 21-e nem csupán egy dátum a naptárban, hanem történelmünk egyik
jelentős fordulópontjára emlékeztet bennünket. Ez a nap Budavár 1849. évi megvívásának napja, ezen a napon foglalta vissza az ország fővárosát a Görgei Artúr tábornok által vezetett honvédsereg.
Emlékezzünk most nemcsak a Budai vár ostromára, hanem mindazokra a történelmi pillanatokra is, amelyekben a magyar katonák helyt álltak – legyen szó az első világháború szenvedéseiről,
a második világháború tragédiáiról, vagy épp a rendszerváltás utáni honvédség újjászervezéséről. Múltunk tanít: csak az a nemzet képes megőrizni függetlenségét és méltóságát,
amely tiszteli a múlt hőseit, és képes tanulni a történelem leckéiből.”

Az állománygyűlések adnak lehetőséget arra is, hogy a dandár állománya nevében ismerjük el a kimagasló teljesítményeket: Mudra József ezredes, dandárparancsnok elsőként
az UNIFIL libanoni missziójából nemrégiben visszatért katonák rendkívüli helytállását köszönte meg és ismerte el. Ezt követően az állomány számos tagja vehetett át elismeréseket,
majd rendfokozatban történő előléptetések következtek.

A rendezvényt a Magyar Honvédség Központi Zenekara által játszott katona- és klasszikus zenei tételek tették még ünnepibbé.
Fotó: Bankó József