Államalapításunk ünnepe alkalmából tartottunk állománygyűlést
Augusztus 20-a, államalapításunk ünnepe alkalmából tartottunk állománygyűlést.
AUGUSZTUS 20. – MÚLTUNK ÉS JÖVŐNK ÜNNEPE
Augusztus 20-a, államalapításunk ünnepe alkalmából tartottunk állománygyűlést.
Az ünnep jelentősége nem kevesebb, mint 1000 éves múltunk, történetiségünk: a számtalan megvívott harc, győzelem, kiállás önmagunkért és időnként
kényszerű, keserves évek, mely történések összessége vagyunk mi, a magyar nemzet.

„Szent István nem csak országot épített, hanem jövőt teremtett. Új alapokra helyezte a magyarság életét… döntései révén lett Magyarország része
a nyugati keresztény kultúrkörnek, és így maradhattunk meg itt, saját nyelvünkkel, hagyományainkkal és önazonosságunkkal.” – hangzott el
Kelemen Zsolt zászlós ünnepi beszédében.

Az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan számos alkalommal és helyszínen találkozhatsz a Magyar Honvédség alakulataival és katonáival.
Augusztus 19-20-án a budapesti Városligetbe települ ki a Honvédség, ahol változatos és látványos programokon keresztül találkozhattok velünk.
Augusztus 20-án a Kossuth téren katonai hivatásukat megkezdő tisztjelöltek tesznek ünnepélyes esküt.
Mindkét napon szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Fotó: Bankó József