Adventi gyertyagyújtás a Mária Terézia-laktanyában
Évtizedes hagyomány szerint Magyarország köztársasági elnöke gyújtja meg az első adventi gyertyát az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár koszorúján.
Évtizedes hagyomány szerint Magyarország köztársasági elnöke gyújtja meg az első adventi gyertyát az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár koszorúján.
Dr. Sulyok Tamás államfő – oldalán dr. Kun Szabó István vezérőrnagy, főhadsegéddel, a Sándor-palota Honvédelmi Igazgatóság igazgatójával – idén először látogatott a Mária Terézia-laktanyába.

A vendégeket Mudra József ezredes, dandárparancsnok és Barta László ezredes, az MH Katonai Rendészeti Ezred parancsnoka fogadta. Az alakulat koszorúját Berta Tibor dandártábornok, katolikus- és Mészáros László ezredes, protestáns tábori püspök áldotta meg.