XXIX. Nemzetközi Járőr- és Lőverseny
Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár immár huszonkilencedik alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Járőr- és Lőversenyt Püspökszilágyon, az MH BHD Kiképző Bázis és Lőtéren. A három napon át tartó, embert próbáló megmérettetésen több tíz kilométernyi futás, izzasztó erőgyakorlatok, lövészet és gránátdobás várta a résztvevőket. A győzelmi kupa ezúttal a lengyel csapat kezébe került.
Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár immár huszonkilencedik alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Járőr- és Lőversenyt Püspökszilágyon, az MH BHD Kiképző Bázis és Lőtéren. A három napon át tartó, embert próbáló megmérettetésen több tíz kilométernyi futás, izzasztó erőgyakorlatok, lövészet és gránátdobás várta a résztvevőket. A győzelmi kupa ezúttal a lengyel csapat kezébe került.
A versenyen a V4-országok fővárosainak katonái gyűltek össze: Prága, Varsó, Pozsony és Budapest csapatai mérkőztek meg egymással – és önmagukkal is. Kedden, az első aktív versenynapon a páros tájfutóversenyé volt a főszerep. A tájékozódási futás távja 14 kilométer volt – persze csak azoknak, akik nem tévedtek el. A versenyzőknek természetesen fel kellett kapaszkodniuk a csak „kegyetlen Mikus-hegyként” emlegetett magaslatra is, amelyet az egyik főszervezőről, Mikus György alezredesről neveztek el.
A szerdai gyakorlónap után csütörtökön akadálypályák, ellenőrző pontok sokasága, tájékozódó futás, gránátdobás és lövészet várta a résztvevőket. Az emelkedők, a nyári meleg és a folyamatos koncentráció egyaránt próbára tették a csapatokat. Salga Gergő őrvezető huszár a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály katonája, a magyar csapat visszatérő versenyzője. Célba érés után fáradtan idézte fel a nap legnehezebb pillanatait. „Háromszor öt kilométeres kört teljesítettünk, hat ellenőrzőponton különböző feladatok vártak ránk. Nekem a lövészet a kedvencem. A legnagyobb kihívás az emelkedőn futás, a Mikus 1-nek nevezett siratófal, aminek a tetején még medicinlabdát is kell cipelni. Szerintem jól szerepeltünk, dobogós helyre számítunk.”
Gergőnek igaza lett: a magyar csapat az abszolút értékelésben második helyen végzett. Mögöttük a cseh csapat zárt, előttük pedig a lengyelek állhattak fel a dobogó legmagasabb fokára.
A díjakat Réz Levente ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka adta át. „A katonák számára nagyon fontos az edzettség fenntartása, ehhez pedig komoly motivációt jelent a versenyzés. Honvédeink sportbajnokságok sokaságán mérhetik össze tudásukat, a mezei futóbajnokságtól kezdve a háromtusán át az ehhez a futamhoz hasonló járőrversenyekig. Emellett rendkívül fontos a nemzetközi kapcsolatok építése is. Olyan ismeretségekkel térünk haza Püspökszilágyról, amelyek később is a javunkra válhatnak” – mondta az ezredes.
Dominik Popelka főhadnagy, cseh lövészkatona harmadszorra látogatott el a versenyre, és a szervezést dicsérte. „Minden évben találkozunk itt a versenyzőkkel, a csapatom számára már hagyomány a részvétel. Évről-évre egyre izgalmasabb a verseny, a szervezők igyekeznek tökéletesíteni, izgalmasabbá tenni és megújítani a pályát. A lövészetet szeretem, ott egy kis erőt is tudok gyűjteni. Ugyanis jó erőnlét kell ide, mert a résztvevők többsége a katonai szolgálata mellett komoly sportember. Jómagam brazil jiu-jitsuban versenyzek. Remélem, jövőre is visszatérek!” – búcsúzott a prágai helyőrségben szolgáló katona.
2027-ben jubileumi verseny vár a résztvevőkre. A harmincadik Nemzetközi Járőr- és Lőversenyre továbbra is szeretettel várják Közép- és Kelet-Európa fővárosi helyőrségeinek csapatait.