A Magyar Honvédség Központi Zenekar 130. évfordulóját ünnepli
A Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban adott ünnepi koncertet az MH Központi Zenekar. A hangverseny során a közönség egy bravúros zenekari átiratot hallhatott Muszorgszkij „Egy kiállítás képei” című művéből, valamint napjaink legnagyobb és legismertebb fúvószenei szerzőinek műveiből.
Egy kiállítás képei zenei formulákba öntve – A Magyar Honvédség Központi Zenekar 130. évfordulóját ünnepli
A Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban adott ünnepi koncertet az MH Központi Zenekar. A hangverseny során a közönség egy bravúros zenekari
átiratot hallhatott Muszorgszkij „Egy kiállítás képei” című művéből, valamint napjaink legnagyobb és legismertebb fúvószenei szerzőinek műveiből.
A Magyar Honvédség Központi Zenekara hazánk legnagyobb létszámú reprezentatív katonazenei együttese, amely 2026-ban ünnepli a jogelőd,
a Magyar Királyi 1. Honvéd Gyalogezred zenekara megalakulásának (1896) 130. évfordulóját, valamint újkori megalakulásának (1962) 64. évfordulóját.

A két évforduló alkalmából a Zenekar művészeti vezetése egy nagy ívű és magas szakmai színvonalú koncertet hívott életre, melynek célja, hogy méltó
módon hajtson fejet a zenekar elődei előtt. A koncert azokat a katonazenészeket ünnepelte, akik zenéjükkel őrizték a hagyományokat
és hozzájárultak a magyar katonazene és a Magyar Honvédség kulturális örökségének megőrzéséhez.
Műsoron:
Alfred Reed: Jubileumi nyitány
Muszorgszkij: Egy kiállítás képei
Aram Hacsaturján: Gajane-Kardtánc
Lendvay Kamilló: Mesemondó tánc
Johann de Meij: I. szimfónia (Gyűrűk ura) I. és V. tétel
Szendőfi Péter: Side Track
Vezényelt: Szabó Imre alezredes, Kovács Tibor százados
Közreműködött: Szendőfi Péter és Joó Szabolcs
Szöveg: Sárosi Péter őrnagy, karmester-helyettes
Fotók: Bankó József