A hadtudomány disszeminációja

Szerző
Kategória
Címkék
A hadtudomány disszeminációja

A hadtudomány megítélése, helye, szerepe, intézményi rendszere, országonként változó. Hazánkban is változik ez a megítélés, melynek alakításában a tudományos körök felelőssége óriási. Mit teszünk, mit kellene tennünk, hogy a megítélés egyre inkább javuljon? Hogyan közvetítsük közérthetően azt a tudást, ami végső soron világunk biztonságát szavatolni hivatott?

Szerteágazó hadtudomány

„A katonai erő, a katonai biztonság, a nemzet biztonsága tulajdonképpen a társadalom minden szegmensét át kell, hogy hassa. Nem tudnék olyan területet mondani, ahol adott esetben ne jelennének meg ezek a feladatok, ezek a kihívások, amit hadtudománynak nevezünk” — hangsúlyozta prof. dr. Padányi József nyugalmazott vezérőrnagy, egyetemi tanár A hadtudomány disszeminációja című előadásában. Az érdeklődők a Kiss Károly Hadtudományi Klub Mindenki Hadtudománya című rendezvénysorozat keretében hallhattak a témáról a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.

 

„Ahol komolyan vehető katonai erő van, ott foglalkoznak annak alkalmazásával, igénybevételével, feladataival és felkészítésével, mert ez olyan humán- és technikai erőforrás, amelyet mind békében, mind háborúban igénybe vesznek” — mutatott rá dr. Padányi József ny. vezérőrnagy a hadtudomány jelentőségének és eredményeinek ismertetése kapcsán. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) Katonai Műszaki Doktori Iskola vezetője rövid nemzetközi kitekintéssel mutatta be a hazai hadtudomány feladatrendszerét.

A Magyar Tudományos Akadémia besorolása alapján hazánkban a hadtudományok a társadalomtudományokhoz, míg a katonai műszaki ismeretek a műszaki tudományok területéhez tartoznak. „Leegyszerűsítve a dolgot, a hadtudományt tekinthetjük a katonai alkalmazás szoftveroldalának, míg a katonai műszaki ismereteket a hardver oldalnak.”

Az NKE HHK doktori iskoláinak tématerületeit alapul véve a hadtudományhoz tartoznak a biztonsági tanulmányok, a hadművészet elmélete és története, a védelem kérdései, a hadtörténelem, a védelemgazdaságtan és logisztika, a nemzetbiztonság, a védelmi informatika és a kommunikáció elmélete. A katonai műszaki tudományokhoz tartoznak a katonai műszaki infrastruktúra, a haditechnika és robotika, a védelmi elektronika, az informatika és kommunikáció.

Ezen felül még ide tartozik a katonai környezetbiztonság, a katonai közlekedés és védelmi logisztika, a biztonságtechnika, a katasztrófavédelem, a légiközlekedés és repülőtechnika, valamint külön kiemelésre érdemesen: a víztudományi kutatások. „A tudományági fejlődésnek is van evolúciója. Büszkék lehetünk arra is, hogy a víztudományi kutatási terület is megjelent a fenti felsorolásban, hiszen alapját képezheti egy olyan doktori iskolának az NKE Víztudományi Karán, Baján, amely eddig nem volt, és amely megteremti saját ismerethalmazát” — emelte ki az egyetemi tanár.

 

„Mit tehetünk annak érdekében, hogy minél szélesebb körben megismerjék és elfogadják a hadtudomány jelenlétét?” — tette fel a kérdést a nyugalmazott vezérőrnagy. A hadtudomány megismertetésének eszközei közül a nemzetközi és hazai konferenciákon való aktív részvételt, a könyvkiadás lehetőségét (Zrínyi Nonprofit Kft., Ludovika Egyetemi Kiadó), az ágazati értéktár dinamizálását, a HM-MTA együttműködési megállapodást, valamint a workshopok és kiállítások jelentőségét emelte ki. „A cél az, hogy minél több korosztályhoz, minél több társadalmi csoporthoz eljussanak azok az eredmények, feladatok, kihívások, amelyet hadtudományként nevesítünk” — mutatott rá.

Hozzátette, hogy a hadtudománynak vannak olyan általános érvényű törvényszerűségei, amiket nem érdemes átugorni. Ilyen a tér, az idő, az erővel való gazdálkodás, a támadó előnye. „Nagyon fontos lenne, hogy minél hatékonyabban éljünk a hazai és nemzetközi konferenciákon való aktív részvétellel és az eredmények felmutatásával. Mert van mit felmutatni, csak ennek meg kell találni a formáját és a tartalmát, annak ellenére, hogy több évtizedes hátrányunk van a nyelvi ismeretek hiánya miatt, amit nehéz pótolni.” A hadtörténelem mindig jó téma, nyitott rá a társadalom, hiszen a történelem egyébként is húzóágazat. A kérdés csak az, hogy a történelemnek van hadtörténelme, vagy a hadtörténelemnek van történelme? – tette fel a kérdést Padányi vezérőrnagy.

 

Az NKE HHK egyetemi tanára SWOT-analízisben foglalta össze a hadtudomány területének legfontosabb ismérveit.

Erősségként mutatta be a Hadtudományi Bizottság, a Zrínyi és Ludovika Egyetemi Kiadó, a doktori iskolák évenkénti 25-30 új PhD-ját, a Honvédelmi Minisztérium és Magyar Honvédség tudományos kutatóhelyeinek aktivitása, kiadványok és az ágazati értéktár adta lehetőségeket.

Gyengeségnek számít a nemzetközi kapcsolatok szűkössége és hatékonyságának alacsony foka, a felsőoktatási együttműködések esetlegessége és a fiatal kutatók arányának csökkenése.

Lehetőség a nemzetközi kutatási együttműködések, az eltérő tudományágak közös kutatásai, a felsőoktatási kutatási-tudományos együttműködések, a hazai és nemzetközi hadiipari szereplőkkel való együttműködés, valamint a média jelenlét hatékonyságának fokozása.

Végül pedig veszélyként lehet jellemezni a belterjesség fokozódását.