Névadónk, Szurmay Sándor ny. vezérezredes, egykori honvédelmi miniszter 79 éve Budapesten, 1945. március 26-án hunyt el. A Monarchia legismertebb magyar hadvezére és családja a Kerepesi út melletti, azaz a Fiumei úti temetőben lévő, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság által 2001-ben védettnek minősített családi kriptában alussza örök álmát. Az évfordulón álljon itt néhány gondolat a leszármazottak emlékezete szerint.

„Apám írta le, hogy” ‒ eleveníti fel történetüket a családi emlékezetet élete végéig ébren tartó Serf Lajosné, Edit néni ‒ „Arz Artúr tábornok temetésén (1935-ben) rengetegen voltak, külön állványt kellett építeni a ravatalnak. Az idős József főherceg lóháton vezette a temetési menetet, s ekkor mondta neki Szurmay bácsi, hogy ilyen lesz az ő temetése is. Nem úgy alakultak a dolgok.
Amikor Szurmay bácsi a betegsége miatt nyáron már nem tudott kijönni (Szurmay Sándorék nyaralójába) Mátyásföldre, Blanka néni a Csillaghegyi strand fölötti kis faházak egyikét bérelte ki maguknak. 1944 nyarán vőlegényemmel nekünk is oda kellett kimennünk, bemutatkozni az esküvőnk előtt. Budapest ostroma bennünket a felvidéken, Pozsonytól nem messze, Éberhárdon ért. Oda írt nekünk egy nyolcoldalas levelet az egyik nagynéném. Innen tudom, hogy bombázták Csepelt, az Andrássy úton ismét jár a földalatti, a Királyi Bérpalotát, amelyben a lakásaik voltak, eltalálta egy bomba, meg egy légi akna. Az utóbbi az Apponyi tér felőli részre esett, és így kigyulladt a házban lévő Fratteri csemegeüzlet. Ez azért fontos, mert fölötte laktak Szurmay bácsiék. Blanka néni (a hadvezér fiatalabbik lánya) hálószobájától alig egy-két méterre csaptak fel a lángok. Aznap bombariadó miatt már háromszor kellett lemenni a pincébe. Szurmay bácsi a kimerültségtől belázasodott. S amikor megint riadót jeleztek, már nem is tudott, de nem is akart felkelni, mert nagyon izzadt és kimerült volt. De miután a lángok felértek a második emeletig, mégiscsak rászánta magát. Gondolhatod, írta a nagynéném, milyen lehetett a sötétben le-lebotorkálni a pincébe, közben meg gomolygott a füst.” 

Nos, a családi kriptába elsőként a hadvezér feleségét, vitéz báró Szurmay Sándorné, Szenóner Ernát temették oda, aki „1943. november 18-án, reggel 5 órakor visszaszállt Teremtőjéhez”. Egy 1942. február 7-én keltezett, a Pro Libertate Alapítványnál egykor őrzött iratban áll: „Az általunk (a család által) 1942. január hóban megvásárolt ‒ a Kerepesi úti temető Salgótarján úti részén, az 56 és 3/48 számú sírhelytáblák közötti területen létesítendő parcella 4. számú középső – sírbolthelyre építendő kriptába temetkezhetni jogosultak névjegyzéke felől, mint jelenlegi tulajdonosok, a következőképp rendelkezünk:
A kriptába temetkezhet elsősorban két leányunk, vitéz dr. Kossuth Ferencné, báró Szurmay Edit és vitéz Szentkeresztesy Henrikné, báró Szurmay Blanka, és annak 1935. évben elhunyt, a Kerepesi temető 2/48 parcellájában eltemetett és esetleg exhumálandó férje, vitéz Szentkeresztesy Henrik vezérkari ezredes. Azután unokánk, Kossuth Gábor és vőnk, vitéz Kossuth Ferenc dr., a Magyar Nemzeti Bank ügyésze.
Ha vitéz Szentkeresztesy Henrikné esetleg férjhez menne, úgy az ő Férje, minkét leányunk részéről az ezután születendő unokáink.
Halálunk után a kripta feletti rendelkezési jog vitéz Szentkeresztesy Henrikné, Szurmay Blankát illeti meg.”
Az alapítványnál ugyancsak fennmaradt iratok szerint, még 1970. január 22-én is datáltak egy kérelmet, melyben dr. Surányi-Szortsik János ügyvéd fordult „Főtisztelendő Prépost, Országgyűlési Alelnök Úrhoz”, hogy Blanka két férjét, Szentkeresztesy Henriket, és a Farkasréti temetőben eltemetett gróf Stomm Marcelt a kriptában helyezhessék örök nyugalomra.” A kérvény végül meghallgatásra talált. 

A dandár katonái, a családi sírhelyhez emlékezni, a környezetet rendben tartani járó kései katonanemzedék tagjai tudják: szép bronz katonaszobor ékíti a kriptát. A katonaszobor „előélete” kapcsán idézzük az említett alapítványnál fennmaradt kézírásos, „Kossuth” aláírással ellátott feljegyzést: „1946. november 11-én kint voltunk ifj. Krausz Ferenc öntőmester lakásán. Beszéltünk Krausszal. A gipszmodell az udvaron áll, kissé sérült, az oroszok belelőttek…” Szurmay vejének irata szerint a háború előtti öntés ára 7000 pengő, míg a néhány évvel későbbi 28 000 forint volt. Az alkotó, Horvay János szobrász, kinek szignója a talapzaton megtalálható, 1944. november 19-én elhunyt. Vélhetjük, később a gipszmodell alapján készült el a szobor. Zsigmond János városvédő, temetőkutató ama „későbbre” vonatkozó közlése alapján a szobor 1976-ban még nem volt a síron, de 1980-ban már igen. Említsük meg, hogy egy mátyásföldi családi hagyatékban megőrzött fotó tanúsága szerint az eredetileg Szentkeresztesy Henrik sírján lévő, légcsavaron nyugvó sas szobor a Szurmay-sírboltra került, miután 1970-ben mind az ő, mind pedig Stomm Marcel Farkasréti temetőben lévő hamvai átkerülhettek a családi kriptába. A szobrot (amely Tóth Vilmos temetőtörténész információja szerint Márton Ferenc székely szobrász és festőművész alkotása) 1992 májusától a Pro Libertate Alapítvány őrizte, majd 2017 februárjában katona-újságírói közreműködéssel átadták a Szurmay nevét viselő MH Budapest Helyőrség Dandárnak. A családi sírbolt és környezetének rendben tartásáról az alakulat katonái is gondoskodnak.

Szurmay Sándort a korabeli Apponyi tér 1. (ma Ferenciek tere 2.) szám alatti, Habsburg tulajdonban lévő Királyi Bérpalotában lévő második emeleti lakásában érte a halál. A Vörös Hadsereg katonái az agg hadvezért mátyásföldi nyaralójukban, utóbb az Apponyi téren is keresték, de az idős, halálosan beteg embert már nem bántották, nem vitték el.

A Habsburg Birodalom magyar hadvezérének, Uzsok hősének szíve, mint írtuk, 1945. március 26-án délelőtt 9 órakor szűnt meg dobogni. A Mária Terézia Katona Rend ügyvivője, vitéz Góthay Béla nyugállományú vezérőrnagy május 9-én kapta kézhez a vej, vitéz Kossuth Ferenc levelét: „Tisztelettel értesítem, hogy apósom, vitéz báró uzsoki Szurmay Sándor ny. vezérezredes, ny. honvédelmi miniszter, a Mária Terézia-rend lovagkeresztjének tulajdonosa f. évi március hó 26-án elhunyt. Temetése március 28-án volt a Kerepesi-út melletti temetőben, a családi sírboltban.”
(Fotó: az alakulat és a mátyásföldi család archívuma.) 

M. Tóth György