Az MH Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál tartotta magát egy legenda: a budaörsi úti laktanyájuk területén állt valaha egy emlékmű. Mígnem a legendából valóság lett. Újságírói kutatómunka, nemkülönben két hadtörténész – Babucs Zoltán és Szabó Péter „Legyetek eskütökhöz hívek mindhalálig!” A budapesti magyar királyi „József nádor” 2. honvéd gyalogezred a második világháborúban címmel megjelent könyve, és egy különös szerencse folytán előkerült hadtörténelmi levéltári iratanyag derített fényt a titokra. Végül dandárparancsnoki döntés nyomán fele méretben, eredeti helyén, az egykori őr- és börtönépület, a mai parancsnoki épület előtt állíttatták fel, s a magyar honvédelem napján avatták fel a legendából immár valósággá lett emlékművet, az egykori 29-es honvéd és népfelkelő gyalogezredek emlékhelyét. Ennek épp tíz éve. Összeállításunkban az „újabb kori” és a dandár akkor IV. Károly király néven ismert laktanyájában megtartott „ős” emlékműavatás pillanatait idézzük fel, s korabeli írások segítségével is némi háttérképpel szolgálunk olvasóinknak. 

Május huszadika, tíz esztendővel ezelőtt… Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár laktanyájának parancsnoki épületénél sürgés-forgás. Emlékműavatás. A hajdani 29-es honvéd gyalogezred és népfelkelő gyalogezred katonáinak emlékezetét tovább örökítő emlékhely avatása. Az egyetlen „napi parancs”. A főváros katonái, koronaőrök, palotaőrök, díszelgők, híradók, logisztikusok, minden rendű és rangú katonai szakma képviselői feszes rendben vonulnak és állnak, ahová kell. 

Emelkedett, kevés szó a mindenkori katonák mindennapi „speciális” életéről, fegyelemről, önfeláldozásról, bajtársiasságról, készségek és képességek sosem múló fejlesztéséről, az élet odaadását is felajánló szent esküről. 

Emelkedett, kevés szó az elődökről, a kardokról és a férfiakról, akik azokat hős küzdelmekben forgatták.

Emelkedett, kevés szó a 29-es jászsági, nagy- és kiskunsági bakákról, parancsnokaikról, kiknek ezredeit az első világháború előtti idők gyalogságot fejlesztő békehadrendje teremtette meg. A bakákról, kik közül néhányan a világégés előtti napokban még épülőfélben lévő Budaörsi úti (kelenföldi) laktanya lakói lehettek. A katonákról, kik közül „ezrednyien” a világháború első napjainak szerb frontján, a Drina mentén felvonuló 6. hadsereghez irányítva már tűzkeresztségen estek át, hogy azután véres harcaikat olasz fronton, az Isonzó mentén fejezzék be sok év múlva. 

Emelkedett, kevés szó a glédában állók között arról, hogy itthon a Monarchia összeomlásakor a magyar katona hősiességének elismerése helyett a Károlyi-féle rezsim újsütetű hadügyminisztere harsogta: „Nem akarok több katonát látni!”, és édes anyaföldjük fegyveres védelem nélkül maradt.

Emelkedett és kevés szó után Kun-Szabó István dandártábornok, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka (ma doktori címet szerzett vezérőrnagy, a köztársasági elnök főhadsegédje), és dr. Töll László ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály vezetője (ma a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, illetve katonai identitásért felelős miniszteri biztos) leleplezte az emlékművet, amelyet megáldottak és megszenteltek.

Hanem azok a nyolcvanegynéhány évvel ezelőtti pillanatok… „Még egy nagy adósságot kell letörlesztenünk (De Sgardelli Caesar: A magyar királyi budapesti 29. honvédgyalogezred és a magyar királyi 29. népfölkelő gyalogezred hadtörténeti emlékkönyve, 1936) A 29-es hősi halottaknak még nincsen kőbevésett, ércbeöntött emléke. Gyurcsy László ezredes vezetése alatt a bajtársak lelkes csoportja fáradozik az emlékmű felállításán. 
A 29-es hadtörténeti emlékkönyvnek tiszta jövedelmét is erre a nemes célra ajánlottuk fel. Egészen bizonyos, hogy rövid időn belül méltó emléket állíthatunk a 29-es hősi halottaknak, kik legdrágább kincsüket, az életüket áldozták fel a Haza oltárára. És ha ez is bekövetkezik, akkor mi is öreg huszonkilencesek, nyugodtan hajthatjuk fejünket örök pihenőre, azzal a felemelő érzéssel, hogy Hazánkkal szemben mindenkor hűségesen teljesítettük kötelességünket és hősi halált halt bajtársaink szent emlékének is emléket állítottunk az utókor számára. Az előkészítő bizottság minden lehető eszközt felhasznált arra, hogy a hősi szobor részére megfelelő anyagi fedezetet találjon. Sajnos eredménytelenül. A háborút követő sanyarú gazdasági viszonyok közepette gyűjtést indítottunk e nemes cél megvalósítására. A szükséges költségek nagyobb részét sikerült is összeadnunk. A díszes emléktábla – Manno Miltiades gyönyörű alkotása – gipszbe öntve készen is áll s várja, hogy immár bronzba öntve, odakerüljön a Budaörsi úti laktanya főbejárata fölé, örök emlékül s örök lelkesítésül.”

Immár bronzba öntve… „Szép ünnepség keretében leplezték le vasárnap délelőtt a 29. honvéd és népfelkelő gyalogezred hősi halottainak emlékművét a Budaörsi úti honvédlaktanyában. (Kis Ujság, 1938. június 26.) A gyalogezredek egykori katonái, tisztek és közkatonák egyaránt nagy számban megjelentek a hősi emlékmű leleplezésén. A találkozó a Szent Imre herceg-út és a Budaörsi-út keresztezésénél volt, innen vonultak azután az ünnepség színhelyére. Az emlékművet a kapuval szemben állították fel. Néhány perccel 9 óra után megérkezett József főherceg, akinek jelenlétében leleplezték az emlékművet. Ezután zászlók alatt felvonultak a régi bajtársak a felavatott emlékmű előtt.”

Fővám téri bajtársi üdvözlet… „Ragyogó nyári vasárnap köszöntötte 1938. június 26-án az ünnepségre érkező sok ezer harcos honvédet, akik a régi 1-es honvédek híres ezüstkürtjének hívására (a mai budapesti Fővám téren, a Szabadság híd pesti hídfőjénél) sorokban és rendekben várták a m. kir. IV. Károly király volt 1. honvéd és a budapesti volt 1. népfölkelő gyalogezred emlékművének leleplezését. (Bartha Lajos – Dereánó Ödön: Az 1. honvéd gyalogezred története és háborús emlékalbuma, 1939) Bartha Lajos altábornagy, mint az emlékműbizottság elnöke lépett a szószékre…
Bajtársi kézszorítással üdvözöljük a hadirokkant, hadiözvegy, hadiárva, frontharcos, a Mária Terézia volt 32. és a jelenlegi 1. honvéd gyalog testvérezredbeli bajtársakat, a levente és cserkész ifjakat és úgy az ő, mint az én derék jó fiaim nevében is, mint az anyaezred volt parancsnoka, innen üdvözlöm bajtársi szeretettel és kegyelettel a budapesti volt 29. honvéd gyalogezredbeli bajtársakat, kik szintén ugyanebben az órában leplezik le a kelenföldi IV. Károly király laktanya udvarán az ő hősi emlékművüket.”

A hálás utódok – a „2-es Honvédek… „A honvédelmi miniszter rendeletére – olvasható De Sgardelli Caesar alezredes, a Magyar Katonai Írók körének főtitkára által szerkesztett, már említett kötetben –, a jelenlegi magyar királyi honvédség ezredei utasítást kaptak, hogy az egykori honvéd gyalogezredek hagyományait ápolják. Így a 29-es honvédek és népfelkelők egykori fészkében, a kelenföldi laktanyában elhelyezett m. kir. 2. honvéd gyalogezredre hárult az a feladat, hogy a mi ezredeink dicső harcairól az utódok ne feledkezzenek meg. Akkoriban az ezred parancsnoka, vitéz pávai Mátyás Sándor ezredes volt (a könyv írásakor, 1936-ban ny. altábornagy) és igen helyesen úgy vélte legjobban megoldani feladatát, hogy »2 Honvéd« néven egy házilag sokszorosított kis ezredujságot alapít és ebben sorozatosan, kisebb cikkek keretében ismertetik ezredeink örökéletű harcait.”

Kiknek neve nagy és fénylő… A 2 Honvéd egyetlen példánya sem maradt fenn, ám az emlékkötet idézi az első lapszám Mátyás Sándor bevezető cikkét. 
„Célunk egyszerű, becsületes. Ezredem a volt 29. honvéd és 29. népfölkelő ezredek örökébe lépett; nevük nagy és fénylő, tetteik örökéletűek — és Ti, Bajtársaim, fiai vagytok ezeknek a hős apáknak. Minden fiúnak legszentebb kötelessége, ha apjának nyomdokaiba lép, követendő tetteit szívében a fiú áhítatával ápolja és méltó igyekszik lenni a névhez, melyet most ö visel. Ideális, léleksimogató kép, mikor csendes nyári estén, ha leszállt a por és elült a lárma, egy a családtagok közül középre ül majd és mesélni fog nektek igaz történeteket, vértforraló, lázba hozó eseményeket; hozzásegít, hogy felidézzük a még friss mult lelkeit, árnyait s hosszú sorban vezessük el őket szemetek előtt.”

Az „ős” emlékműavató… Az első világháború után a monarchiabeli magyar alakulatokat megszüntették, s az immár függetlenné vált, a trianoni békediktátum döntéseivel létfeltételeiben, honvédelmi erejében megkurtított ország Nemzeti Hadseregében, későbbi magyar királyi Honvédségében új alakulatokat hoztak létre, köztük 1921. május 25-én a 2. honvéd gyalogezredet. 

A „2-esek” számára épp azt a 29. gyalogezredet szemelték ki, amelynek a 30. gyalogezreddel együtt épült a ma már Mária Terézia nevét viselő laktanya. A kaszárnyát az eredeti rajzok szerint „dupla” méretűre álmodták meg a tervezők, mint amilyennek már mi, kései nemzedékek tagjai látjuk nap mint nap. Az első világháború kitörése, és a frontra vezénylés miatt a két gyalogezred katonáinak többsége mondhatni, egy percet sem tölthetett az akkor felépített új körletekben, amelyek a háborús készülődés, a beruházás kiadásainak lefaragása miatt végül csupán egy ezrednyi elhelyezést biztosítottak.     

A levéltári iratokból, azaz a budapesti m. kir. 1. Honvéd Vegyesdandár anyagaiból derült ki (az információ feltárásában nagy szerepe volt a Hadtörténelmi Levéltár és Irattár akkori igazgatójának, az újságírói kutatást önzetlenül támogató dr. Bonhardt Attila ezredesnek), hogy bizonyos Gyurcsy László nyugállományú ezredes, az egykori 29. gyalogezred bajtársi körének megbízásából a honvédelmi miniszternek írt levelében kezdeményezte a 29-es hősi emlékmű felállítását a IV. Károly király laktanyában. A Rőder Vilmos vezérezredes honvédelmi miniszternek címzett kérelemhez csatolták a tervezett emlékmű fényképmásolatait, a felvésni szánt szöveget, valamint a tervezett elhelyezés vázlatát. 

A vegyesdandári iratok szerint a 2,07×0,57 méteres, a mai parancsnoki épület Budaörsi út felőli bejáratától mintegy 2,5 méterre tervezett emlékmű 50 mázsát nyomhatott, elől szuronnyal előretörő 29-es bakák domborműve ékítette. Szövegét, mint említettük, Gyula diák írta. (Vagyis: az ezen a szerzői néven ismert Somogyváry – Freissberger – Gyula, az első világháborút a 29. honvéd gyalogezred tartalékos főhadnagyaként, zászlóalj segédtisztként végigharcoló költő és író.)  „Mond őt vitéznek, villámnak, viharnak, /Isten-kardjának – s ez mind szó csupán, /Mond, hogy jobb hőse nem volt a magyarnak/S csodák támadtak véres lábnyomán:/Mind szürke szó! – S ő meg nem hallja azt, /Szent szunnyadásban vár egy uj tavaszt/S feltámad még és lesznek új csodák/Ha megfujják a jászkun-trombitát!” 

A dombormű alkotója, Manno Miltiades, a huszadik század különös művész-polihisztora, különleges sportembere volt. Úszott, futott, de volt evezős, atléta és labdarúgó is. A kerékpáros és a síelő sportágakban is sikereket ért el. Los Angelesben, 1932-ben, a „rendes” olimpia részeként megrendezett szellemi olimpián, a művészeti versenyek kategóriában a Birkózók című alkotását ezüstéremmel díjazták. Ő tervezte az FTC labdarúgó-szakosztályának máig használt hivatalos, turulmadaras jelvényét. De egyes források szerint nevéhez kötődik a Kerepesi úti korabeli huszárlaktanya (a mai készenléti rendőrségi objektum) bejáratánál elhelyezett, lovasrohamot ábrázoló, bronzból öntött emléktábla terve is. 

A Budaörsi úton az emlékezés szent helye végül emlékmű lett, melynek domborműveként élt tovább a miltiadesi elképzelés. Ám 1945-öt követően az emlékművet elbontották, csak az a bizonyos legenda élt tovább.
Idézzük most fel ama „ősi” emlékműavatót Babucs Zoltán és Szabó Péter (had)történészek már említett, 2013-ban megjelent kötete alapján. „Könyvünk írása közben Szantner Gábor gyűjteményéből eljutottak hozzám az emlékmű avatásakor készült felvételek is. Ezeken jól láthatók az ünnepélyes mozzanatok, az emlékműavatás, a felsorakozott, díszmenetet adó katonák” – mondta egy évtizede a kötet „békeidőszaki” részének írója, Babucs Zoltán (ma a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpont ügyvivő szakértője).  

„A 2. gyalogezred legfőbb ünnepélyes rendezvénye elődezredének, a budapesti 29. honvéd gyalogezred hősi emlékművének ünnepélyes leleplezése volt, melyre június 26-án, vagyis az ezred napján került sor. 
Az árkászszázad elkészítette a dísztribünöket, s laktanyát díszbe öltöztették. Németh Béla alezredes parancsnoksága alatt – soron és renden kívüli díszben – a 2/I. zászlóalj állományából három-három fő- és altiszt és négy honvéd küldöttsége felkereste József nádor V. kerületben található szobrát, s megkoszorúzta azt. Délelőtt, 10 órai kezdettel a római katolikus tábori misét a Károly laktanya belső udvarán, református istentiszteletet pedig a laktanya külső udvarán tartották meg.

A délben kezdődő ünnepségen a meghívott előkelőségek mellett az ezred helyben állomásozó tisztjei is részt vettek. A 2/II. zászlóalj állományából összeállított díszszázad a laktanya bejárata elé zászlóval vonult ki. Előírt öltözetük a következő volt: sisak tölgyfagallyal, kimenő ruha, puska, derékszíj. Az ünnepélyes rendezvény megnyitó beszéddel kezdődött, s ezt követően leplezték le az emlékművet. A leleplezés pillanatában az ezredkürtös a »Vigyázz« jelet fújta, melyre a díszszázad puskával tisztelgett. Az ünnepi beszéd elhangzását követően Gyula diák alkalmi ódája hangzott el, s Zalay József nyugállományú altábornagy átadta az emlékművet az ezred parancsnokának, Zalay Károly ezredesnek. Az emlékmű leleplezésének záró mozzanata akkor következett be, amikor a díszszázad 13 óra 45 perckor elvonult az emlékmű előtt.” Az emlékmű, ahogy arról már szó esett, a második világháború magyarországi harcait követően egy ideig internálótáborként működő laktanya udvaráról eltűnt. „Nagy örömmel vettem a hírt, hogy az irattári dobozokból, személyes hagyatékból mégiscsak előkerültek a dokumentumok. Terveim között szerepel is, hogy az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából az eredeti helyen, korunk szellemiségének jegyében újra felállíttatjuk az emlékművet” – mondta tíz esztendeje az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár akkori parancsnoka, Kun-Szabó István.  

Akik ma mesélnek igaz történeteket… Gyula diák nyolcvanegynéhány éve kőbe vésett sorait egy tíz esztendővel ezelőtti nagyszerű elhatározás nyomán ugyanott és ugyanúgy olvashatjuk. Merthogy ama dandárparancsnoki terv (a HM Elektonikai Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. támogatásával, a márványtáblát a CIVIS Márvány Kft. nevében adományozó Konrád Attila, a domborművet készítő Győrfi Ádám, a talapzatot készítő Balog Lajos közalkalmazott jóvoltából) valóra vált. S a ma szolgáló utódok, mikor „csendes nyári estén, ha leszállt a por és elült a lárma”, mesélni akarnak „igaz történeteket, vértforraló, lázba hozó eseményeket” katonaelődeik kardjairól, a férfiakról, akik azokat hős küzdelmekben forgatták. A főváros katonái, koronaőrök, palotaőrök, díszelgők, híradók, logisztikusok, minden rendű és rangú katonai szakma képviselői, miközben katonaelődök történeteit ízlelgetik, mesélni akarnak a maguk mai „speciális” életéről, fegyelemről, bajtársiasságról, készségek és képességek sosem múló fejlesztéséről, az élet odaadását is felajánló szent esküjükről.

(A „29-es” emlékmű 1938-as avatásának fotója Szantner Gábor gyűjteményéből való. A Képes Pesti Hirlap 1938. június 28-i számának felvételén az emlékművet az alakulatnak átadó Zalay József ny. altábornagy látható. A 2014. május 20-i újra avatás képeit Szabó Lajos zászlós készítette. Az eredeti emlékmű dokumentumaiért köszönet illeti a HM Hadtörténeti Intézetet és Múzeumot.)