MH BHD - Eseményeink egy szelete sorozat minden hónapban megjelenő kisfilm, amely összefoglalja az adott hónap történéseit a Magyar Honvédség Budapest Helyőrség Dandár életében.
MH BHD Honvédelmi Tábor
Nyári táboroztatás céljából 2023-ban először nyitotta meg kapuit az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Püspökszilágyi Kiképző Bázis és Lőtere olyan 15-18 éves diákok előtt, akik nem a kadétprogram keretében érkeztek a Honvédelmi Táborba, hanem civilként, katonai alapismeretek nélkül kezdték meg a július 17-től július 21-éig tartó tábort, ahol számos elméleti és gyakorlati ismerettel lettek gazdagabbak.
Szerkesztette, videó: Pete Balázs
Fokozott hanghatás-Libanoni küldetés
A magyar kontingensek szerepvállalásáról, valamint a felkészítési időszakról beszélgetett Faragó Fanny Bakos Béla zászlóssal és Balogh Tamás őrmesterrel, az MH BHD 32. Testőrezredének katonáival.
Az ENSZ Ideiglenes Libanoni Erői 1978-ban kezdték meg tevékenységüket a közel-keleti ország területén. Kezdetben az izraeli csapatkivonást ellenőrizték, mára azonban megváltozott a misszió szerepe: a fő feladatot immár a béke és a biztonság felügyelete jelenti. Fennállása során először lát el önálló missziót az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD): az új koncepció értelmében az ENSZ libanoni békefenntartó missziójának magyar állományát 2025-ig váltásról-váltásra a fővárosi alakulat fogja biztosítani.
A műsorvezető Faragó Fanny, hangmérnök Szombati Gábor.
MH BHD 2023. JÚNIUS – Eseményeink egy szelete
MH BHD - Eseményeink egy szelete sorozat minden hónapban megjelenő kisfilm, amely összefoglalja az adott hónap történéseit a Magyar Honvédség Budapest Helyőrség Dandár életében.
Megújult a Harminckettesek tere
A Harminckettesek terén lévő katonaszobor 1933 óta állít emléket a 32. Gyalogezred I. világháborúban elesett hősi halottjainak, amelyhez alakulatunk katonái szorosan kapcsolódnak.
A tér megújulása alkalmából a szervezők az MH BHD 32. Testőrezred katonáit is felkérték, hogy vegyenek részt a térfoglalón. Ennek a kérésnek eleget téve az ezred Különleges Díszelgő Csoportja látványos bemutatóval nyitotta meg az eseményt, amelyet az ott élő Józsefvárosiak és az arra járók nagy tapssal fogadtak. Ezt követően statikus ruházati és fegyveres bemutatóval várták a térre látogatókat az alakulat katonái.
Szerző, videó: Pete Balázs
Fotók: Bankó József
MH BHD 2023. MÁJUS – Eseményeink egy szelete
MH BHD - Eseményeink egy szelete sorozat minden hónapban megjelenő kisfilm, amely összefoglalja az adott hónap történéseit a Magyar Honvédség Budapest Helyőrség Dandár élétében.
MILTROPA CUP 2023
A MILTROPA Kupa 1994 óta kerül megrendezésre, melyen a fővárosi helyőrség parancsnokságok vesznek részt, így alakulatunk csapata is képviselteti magát. Király János alezredes, zászlóalj parancsnok beszélt a csapatunk múltjáról és jelenéről, valamint a kupára való felkészülésről.
Szerk.: Pete Balázs