Galéria, Hírek, Videó

Nehezített háromtusa

 

Annak érdekében, hogy a népszerű erőpróba továbbra is életszerű kihívás elé állítsa a katonákat, időnként változtatni kell, így idén a három versenyszámot (futás, lövészet, kézigránát dobás) már nem különálló elemként kellett teljesíteni, hanem egy ezer méteres körpályán, ahol négyszáz méter futást követően lövészet, majd újabb négyszáz méter után kézigránát dobás következett. Aki pedig elvétette a célt, vagy elrontotta a dobást, kénytelen volt minden hibája után újabb ötven métert futni.

„Két éve merült fel az az igény, hogy átalakítsuk a megmérettetést és a katonai elvárásoknak még jobban megfelelve próbáljuk átformálni. Három próbaversenyt tartottunk korábban és most azok mintájára rendeztük meg a bajnokságot” – mondta a verseny egyik főszervezője, Szabó Szilvia százados, a győri alakulat testnevelő tisztje.

 

A százados hozzátette: a résztvevők háromféle testhelyzetben lőnek – fekve, térdelve és állva – az ötven méterre lévő kongató célokra, majd innen futnak tovább a kézigránát célba dobásához. Kiemelte: ezek a feladatok jól példázzák, hogy a háromtusa egy igazán összetett verseny, ahol csak az nyerhet, aki a legmagasabb szinten rendelkezik az alapvető katonai képességekkel.

Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Rácz Tünde

Galéria, Hírek, Videó

SOKSZÍNŰ BHD – ZENE ÉS TESTÉPÍTÉS

A sokszínű BHD elnevezésű videósorozat az alakulatunknál szolgálatot teljesítő katonákról és honvédelmi alkalmazottakról szól, akik a meglévő feladataik mellett különböző tevékenységükkel színesítik és gyarapítják a dandár hírnevét, valamint ösztönzően hatnak másokra is.

A második részben megismerkedhetünk Kókai Balázs törzsőrmesterrel, aki a magas fokú zenész és a naturális testépítő is egyben.

Szerk. Pete Balázs

Hírek, Videó

MH BHD Honvédelmi Tábor

Nyári táboroztatás céljából 2023-ban először nyitotta meg kapuit az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Püspökszilágyi Kiképző Bázis és Lőtere olyan 15-18 éves diákok előtt, akik nem a kadétprogram keretében érkeztek a Honvédelmi Táborba, hanem civilként, katonai alapismeretek nélkül kezdték meg a július 17-től július 21-éig tartó tábort, ahol számos elméleti és gyakorlati ismerettel lettek gazdagabbak.

Szerkesztette, videó: Pete Balázs

Hírek, Videó

Fokozott hanghatás-Libanoni küldetés

 

A magyar kontingensek szerepvállalásáról, valamint a felkészítési időszakról beszélgetett Faragó Fanny Bakos Béla zászlóssal és Balogh Tamás őrmesterrel, az MH BHD 32. Testőrezredének katonáival.

Az ENSZ Ideiglenes Libanoni Erői 1978-ban kezdték meg tevékenységüket a közel-keleti ország területén. Kezdetben az izraeli csapatkivonást ellenőrizték, mára azonban megváltozott a misszió szerepe: a fő feladatot immár a béke és a biztonság felügyelete jelenti. Fennállása során először lát el önálló missziót az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD): az új koncepció értelmében az ENSZ libanoni békefenntartó missziójának magyar állományát 2025-ig váltásról-váltásra a fővárosi alakulat fogja biztosítani.

 A műsorvezető Faragó Fanny,  hangmérnök Szombati Gábor.

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.