A verseny lehetőséget teremt minden Magyarországon működő középiskola számára, hogy részt vehessen egy izgalmas, kétfordulós, honvédelmi szellemi vetélkedőn. A verseny segíti elmélyíteni a diákok tudását, valamint megismerteti velük a magyar hadtörténelmünk győztes csatáit, jelentős hadtörténeti eseményeit, hőseit és a megújuló Magyar Honvédséget.
A legjobb 15 csapat kerül a 2024. tavaszán megrendezésre kerülő döntőbe, ahol a nyertes középiskolák csapatai értékes ajándékokkal, sportszerekkel, utalványokkal, helikopteres élménynappal, osztálykirándulással és nyári táborozási lehetőséggel gazdagodhatnak.
A középiskolai csapatok az 1000evkatonai.hu weboldalon október 1-éig regisztrálhatnak a vetélkedőre, amelynek első fordulóját online formában rendezik.
(A verseny plakátját és a részletes versenykiírást a csatolt dokumentumokban találják.)
A Harminckettesek terén lévő katonaszobor 1933 óta állít emléket a 32. Gyalogezred I. világháborúban elesett hősi halottjainak, amelyhez alakulatunk katonái szorosan kapcsolódnak.
A tér megújulása alkalmából a szervezők az MH BHD 32. Testőrezred katonáit is felkérték, hogy vegyenek részt a térfoglalón. Ennek a kérésnek eleget téve az ezred Különleges Díszelgő Csoportja látványos bemutatóval nyitotta meg az eseményt, amelyet az ott élő Józsefvárosiak és az arra járók nagy tapssal fogadtak. Ezt követően statikus ruházati és fegyveres bemutatóval várták a térre látogatókat az alakulat katonái.
A Petőfi Sándor Laktanya minden szegletében jól ismert vers. Gyula diák kőbe vésett sorai a parancsnoki épület előtt, a kilenc éve, a magyar honvédelem napján felavatott „29-es” emlékművön olvashatók. A költő és író, Somogyváry (Freissberger) Gyula, írói nevén Gyula diák, az első világháborút a magyar királyi 29. honvéd gyalogezred tartalékos főhadnagyaként végigharcoló katona fél évszázada tért meg teremtőjéhez. Halálának „csendes évfordulóján” idézzük meg hányattatott életútját, katonaelődeink vérrel írt harctéri helytállását, dicső tetteik irodalmi örökségét, az első világháborús regénytrilógiáját, a magyar irodalomban betöltött szerepét, mindazt, amiért az utókor 2012-ben Magyar Örökség-díjjal ismert el. A laudációban, Takaró Mihály irodalomtörténész méltató beszédében hangzott el: személyében a költőt, a regényírót, a hős katonát, a közéleti személyiséget, az országgyűlési képviselőt, a német fasizmus és a magyar kommunizmus által egyaránt üldözött, a magyarság valódi érdekei mellett rendíthetetlenül kiálló, s azért mártíriumot is szenvedni hajlandó férfit ünnepeljük.
Első világháborús 36 hónapos frontszolgálata során az orosz, a román és az olasz harctéren harcolt az ezred véres csatáiban, ott volt a tábori ezred és a népfelkelő ezred hadműveleteiben. Jellemzése szerint: „Víg kedélyű, élénk vérmérsékletű, megállapodott jellem. Jó síző, jó síoktató. Bátor hegymászó. Alárendeltjeit kellő szigorral vezeti, róluk gondoskodó.” A Magyar Királyi Honvédség rendeleti közlönyében pedig ez olvasható: „a hadrakelt seregnél a császári és apostoli királyi Felsége által erre felhatalmazott parancsnokság által, az ellenség előtt tanusított vitéz magatartás elismeréséül” 2. osztályú ezüst vitézségi érem kitüntetésben részesült.Az összeomláskor megromlott egészségi állapotban, tartalékos főhadnagyként tért haza. Részt vett az úgynevezett ellenforradalmi mozgalmakban, később belépett a Nemzeti Hadseregbe. A katonai pályát azonban felhagyta, ismét a hírlapírói, irodalmi életutat választotta. A Magyar Távirati Irodánál alkalmazták, 1921-től szervezte és vezette a vidéki osztályt. Az Országgyűlési Almanach kutatható anyagából tudjuk: a képviselők, leginkább a felsőház tagjainak életrajzi összegzése nevéhez, mint az MTI vezető beosztású szakemberének nevéhez kötődik. Nyolc esztendő múltán, 1928-ban, a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. irodalmi igazgatója lett, ami nem meglepő, hiszen akkor már évek óta jelentek meg versei, Gyula diák néven. Hazafias, az önmarcangolást, a lemondást bírálta költeményeiben, melyek többsége kötetben foglalva jutott el az olvasókhoz. (Véres zsoltárok, Gyújtogatás, Dal, amelyet nem daloltak végig…)Időközben jelentek történelmi és világháborús regényei, színművei. S hogy gondolatai a ma emberét is érdeklődésre sarkallja? Az És mégis élünk című regénye, vagyis a Rongyos Gárda legendája éledt újra nem olyan régen a Soproni Petőfi Színház színpadán. A „promócióban” olvashattuk: „A Sopron Balett látványos, magas hőfokú, érzelemmel telített ősbemutatója Somogyváry Gyula történelmi tényeken alapuló regényéből készült. A táncelőadás egy romantikus szerelmi szállal átszőve felidézi azt, amikor veterán frontkatonák, vasutasok, napszámosok, gazdászhallgatók, egyetemisták, honvédtisztek, szegények és gazdagok, magyarok, székelyek, kunok, szerbek, horvátok és németek fogtak fegyvert Magyarországért, Sopronért és környékéért. Amikor egy maroknyi ember szembeszállt a világgal, Trianon igazságtalanságával, és megváltoztatta a történelmet.”
Végül idézzük ismét ama ezredtörténeti emlékkönyvet, vitéz Somogyváry Gyula néhány gondolatát. „Tábori mise a 29-ik honvéd gyalogezrednél… Nyár derekától deres őszidőig szakadatlanul frontban volt a zászlóalj a Csiota alatt. Ez a hírhedt bukovinai hegykúp, ott valahol a radauci síkság szélén, dühítő és bevehetetlen rémként magasodott előttünk. A tetején kukucskáló muszka tüzérmegfigyelő kaján pontossággal áraszthatta az orosz ütegek tüzét minden megmozdulásunkra. E két hónap alatt földszínű ároknapszámosokká változtak még a leghetykébb jász-kun legények is. Talán október első hete múlhatott fölöttünk, amikor a második zászlóalj jött a tűzvonalba s mi a glitti erdő völgyébe botorkáltunk pihenőre, egy ködös őszi hajnalon. Ott egész kis barakkváros építésébe kezdtek az addigi zászlóaljak s bizony nekünk is jól meg kellett fognunk a munka végét, hogy hamarosan födél legyen a baka-család feje fölött. No hiszen, csengett is a fejsze, balta, zuhogott a cölöpverő sulyok, hogy szinte nem volt pihenése… vagy két napja döngettük már az erdőt s raktunk esténként rőt tüzeket – mivelhogy didergős éjszakák voltak már, meg aztán sütni is kellett a gazdátlanul maradt kukoricát –, amikor parancsban jött egy esti órán, hogy másnap vasárnap lészen s tábori misét mond nekünk az ezredpáter. Az első hallásra mindenkit torkonkapott ez a hír. Mert eszünkbe jutott, hogy Uramisten, hiszen van egy másikfajta élet is, nemcsak a halálzselléreké, nemcsak az árokjobbágyoké. Az az élet, amelyiknek van vasárnapja, van pontosan, megingathatatlan szabályszerűséggel ismétlődő hete, hava, esztendeje; holott mi már régen elfelejtettük, milyen s hányadik napja van az otthon meg a béke kalendáriumának. S bár hittük, veszettül hittük, hogy megnyerjük a háborút – Isonzo hadseregünk akkor hajrázott előre a Piaveig – s bár utálkoztunk a frontkerülőktől hemzsegő hinterlandi világgal, mégis búsított, hogy ily rettentően kiszakadtunk az életből.”
A korona kalandos útját a 32-es Testőrezred Koronaőrség őrnagya, Roxin István idézte fel. - Rendkívül hosszú 33 év volt, ameddig a Magyarország alkotmányos folytonosságát megtestesítő Szent Koronát nélkülöznie kellett a magyar embereknek. Végül azonban győzött a Szent Korona ereje…
