Újra honvéd kadét szakos diákokat fogadtunk a Petőfi Sándor laktanyában. A BMSZC Than Károly Ökoiskola és Technikum kadét osztályainak hallgatói tantermi órákon és szabadtéri foglalkozásokon keresztül mélyítik el szakismereteiket.
A Petőfi Sándor Laktanya minden szegletében jól ismert vers. Gyula diák kőbe vésett sorai a parancsnoki épület előtt, a kilenc éve, a magyar honvédelem napján felavatott „29-es” emlékművön olvashatók. A költő és író, Somogyváry (Freissberger) Gyula, írói nevén Gyula diák, az első világháborút a magyar királyi 29. honvéd gyalogezred tartalékos főhadnagyaként végigharcoló katona fél évszázada tért meg teremtőjéhez. Halálának „csendes évfordulóján” idézzük meg hányattatott életútját, katonaelődeink vérrel írt harctéri helytállását, dicső tetteik irodalmi örökségét, az első világháborús regénytrilógiáját, a magyar irodalomban betöltött szerepét, mindazt, amiért az utókor 2012-ben Magyar Örökség-díjjal ismert el. A laudációban, Takaró Mihály irodalomtörténész méltató beszédében hangzott el: személyében a költőt, a regényírót, a hős katonát, a közéleti személyiséget, az országgyűlési képviselőt, a német fasizmus és a magyar kommunizmus által egyaránt üldözött, a magyarság valódi érdekei mellett rendíthetetlenül kiálló, s azért mártíriumot is szenvedni hajlandó férfit ünnepeljük.
Életútjának némely stációjáról első világháborús ezredének, a magyar királyi 29. honvédgyalogezred és a magyar királyi 29. népfölkelő gyalogezred hadtörténeti emlékkönyve ad eligazító szót.
Vitéz Somogyváry (eredeti családnevén: Freissberger) Gyula főhadnagy, író, országgyűlési képviselő, a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. irodalmi igazgatója 1895-ben Őrvidéken, Sopron vármegye (ma Burgenland tartomány) Füles (Nikitsch) falujában, német származású családban született. A középiskola után újságíróként, színházi és irodalmi témájú cikkei jelentek meg. Az első világháború kitörése után, 1914 őszén önként jelentkezett a hadseregbe. A 29. honvéd gyalogezredbe került, vagyis épp ahhoz az alakulathoz sorozták be, amelynek szálláshelyéül (eredetileg a 30. honvéd gyalogezreddel együtt) épült a kelenföldi, illetve Budaörsi úti gyalogsági kaszárnya, az MH BHD laktanyája. Nos, a kiképzés, majd a tartalékos tiszti iskola után 1915 májusában tartalékos zászlósként, szakaszparancsnokként kezdte meg szolgálatát. Az emlékkönyv szerint pár évre rá előbbre lépett: „A m. kir. 29. honvédgyalogezred tisztikara 1917. augusztus 1-én… III. zászlóalj. Zlj. parancsnok: Örley Béla szds., Zlj. sgt. Freissberger Gyula t. hdgy.”
Első világháborús 36 hónapos frontszolgálata során az orosz, a román és az olasz harctéren harcolt az ezred véres csatáiban, ott volt a tábori ezred és a népfelkelő ezred hadműveleteiben. Jellemzése szerint: „Víg kedélyű, élénk vérmérsékletű, megállapodott jellem. Jó síző, jó síoktató. Bátor hegymászó. Alárendeltjeit kellő szigorral vezeti, róluk gondoskodó.” A Magyar Királyi Honvédség rendeleti közlönyében pedig ez olvasható: „a hadrakelt seregnél a császári és apostoli királyi Felsége által erre felhatalmazott parancsnokság által, az ellenség előtt tanusított vitéz magatartás elismeréséül” 2. osztályú ezüst vitézségi érem kitüntetésben részesült.Az összeomláskor megromlott egészségi állapotban, tartalékos főhadnagyként tért haza. Részt vett az úgynevezett ellenforradalmi mozgalmakban, később belépett a Nemzeti Hadseregbe. A katonai pályát azonban felhagyta, ismét a hírlapírói, irodalmi életutat választotta. A Magyar Távirati Irodánál alkalmazták, 1921-től szervezte és vezette a vidéki osztályt. Az Országgyűlési Almanach kutatható anyagából tudjuk: a képviselők, leginkább a felsőház tagjainak életrajzi összegzése nevéhez, mint az MTI vezető beosztású szakemberének nevéhez kötődik. Nyolc esztendő múltán, 1928-ban, a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. irodalmi igazgatója lett, ami nem meglepő, hiszen akkor már évek óta jelentek meg versei, Gyula diák néven. Hazafias, az önmarcangolást, a lemondást bírálta költeményeiben, melyek többsége kötetben foglalva jutott el az olvasókhoz. (Véres zsoltárok, Gyújtogatás, Dal, amelyet nem daloltak végig…)Időközben jelentek történelmi és világháborús regényei, színművei. S hogy gondolatai a ma emberét is érdeklődésre sarkallja? Az És mégis élünk című regénye, vagyis a Rongyos Gárda legendája éledt újra nem olyan régen a Soproni Petőfi Színház színpadán. A „promócióban” olvashattuk: „A Sopron Balett látványos, magas hőfokú, érzelemmel telített ősbemutatója Somogyváry Gyula történelmi tényeken alapuló regényéből készült. A táncelőadás egy romantikus szerelmi szállal átszőve felidézi azt, amikor veterán frontkatonák, vasutasok, napszámosok, gazdászhallgatók, egyetemisták, honvédtisztek, szegények és gazdagok, magyarok, székelyek, kunok, szerbek, horvátok és németek fogtak fegyvert Magyarországért, Sopronért és környékéért. Amikor egy maroknyi ember szembeszállt a világgal, Trianon igazságtalanságával, és megváltoztatta a történelmet.”
A „29-es emlékművünk költője” egyben a katonaélet, a háborús helytállás pillanatainak megörökítője. Mint írtuk, nem egy regényének főhősei a magyar bakák, Freissberger Gyula tartalékos főhadnagy sorstársai. Első világháborús trilógiája, a Virágzik a mandula…, a Ne sárgulj, fűzfa, az És Mihály harcolt című könyveinek sorai szolgálnak bizonyságul erre. Egyik legnépszerűbb regénye, a Virágzik a mandula, a 29. népfelkelő ezred történetének egy fejezetét felölelő kötet rendszerváltozás utáni újra kiadásának előszavaként Nemeskürty István írta: „Ez a nemzedék (Gyula diák nemzedéke) vette át a közhivatalok, intézmények, hírlapok, hadsereg, általában a közélet irányítását a háború előtti főnemességtől, és általában a nemességtől; ugyanakkor semmi kapcsolata nem volt a nagyiparos, gyáriparos, bankár, földbirtokos, iparűző rétegekkel. Kétségbeesve tapasztalták a frontról hazatérve, sebesülten és elrongyolódottan a forradalmak zűrzavarát, a trianoni békediktátum könyörtelenségét, az ország megcsonkítását, mely országért öt éven át véreztek, a gazdasági helyzet és vele az életkörülmények romlását; majd emberfeletti erővel kikecmeregtek ebből az állapotból, alig tizenöt esztendő alatt segítettek talpra állítani az országot, hogy az újabb háborúban ismét csak szembekerüljenek az állam szekerét rossz irányba toló bűnös törekvésekkel.”
Ama nemzedék tagjai, köztük Gyula diák számos, kétségbeesésre okot adó pillanatot élt meg. Az 1929-ben vitézzé avatott (ekkor „magyaros” családnevet választó), azután 1935-ben III. osztályú magyar Érdemkereszttel kitüntetett Somogyváry Gyula németellenességét sem szóban, sem írásban nem titkolta. Magyarország német megszállása után, 1944 márciusában büntetésül a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták. Egy év után szabadult, ám újabb lelki megpróbáltatások vártak rá. Miként a budapesti, Új köztemetőbeli újra temetésekor, 1992 februárjában a Vas Népe közölte: „23 éves leánya az orosz Gulag rabja lett, 21 éves fia orosz hadifogoly. 1950-ben Rákosi pribékjei vitték el, mert még a hallgató (a publikálástól eltiltott) Gyula diáktól is féltek. Kistarcsára internálták. Máig tisztázatlan körülmények között (egyes nézetek szerint a Kistarcsáról a budapesti, Mosonyi utcai rabkórházig vezető úton, mások szerint a rabkórházban – a szerz.) halt meg 1953. február 12-én, miközben felesége és fia kitelepített üldözöttek voltak. Az író sírja majd negyven évig ismeretlen volt, míg 1991-ben a 301-es parcella fel nem tárta ezt a titkát is.”
Végül idézzük ismét ama ezredtörténeti emlékkönyvet, vitéz Somogyváry Gyula néhány gondolatát. „Tábori mise a 29-ik honvéd gyalogezrednél… Nyár derekától deres őszidőig szakadatlanul frontban volt a zászlóalj a Csiota alatt. Ez a hírhedt bukovinai hegykúp, ott valahol a radauci síkság szélén, dühítő és bevehetetlen rémként magasodott előttünk. A tetején kukucskáló muszka tüzérmegfigyelő kaján pontossággal áraszthatta az orosz ütegek tüzét minden megmozdulásunkra. E két hónap alatt földszínű ároknapszámosokká változtak még a leghetykébb jász-kun legények is. Talán október első hete múlhatott fölöttünk, amikor a második zászlóalj jött a tűzvonalba s mi a glitti erdő völgyébe botorkáltunk pihenőre, egy ködös őszi hajnalon. Ott egész kis barakkváros építésébe kezdtek az addigi zászlóaljak s bizony nekünk is jól meg kellett fognunk a munka végét, hogy hamarosan födél legyen a baka-család feje fölött. No hiszen, csengett is a fejsze, balta, zuhogott a cölöpverő sulyok, hogy szinte nem volt pihenése… vagy két napja döngettük már az erdőt s raktunk esténként rőt tüzeket – mivelhogy didergős éjszakák voltak már, meg aztán sütni is kellett a gazdátlanul maradt kukoricát –, amikor parancsban jött egy esti órán, hogy másnap vasárnap lészen s tábori misét mond nekünk az ezredpáter. Az első hallásra mindenkit torkonkapott ez a hír. Mert eszünkbe jutott, hogy Uramisten, hiszen van egy másikfajta élet is, nemcsak a halálzselléreké, nemcsak az árokjobbágyoké. Az az élet, amelyiknek van vasárnapja, van pontosan, megingathatatlan szabályszerűséggel ismétlődő hete, hava, esztendeje; holott mi már régen elfelejtettük, milyen s hányadik napja van az otthon meg a béke kalendáriumának. S bár hittük, veszettül hittük, hogy megnyerjük a háborút – Isonzo hadseregünk akkor hajrázott előre a Piaveig – s bár utálkoztunk a frontkerülőktől hemzsegő hinterlandi világgal, mégis búsított, hogy ily rettentően kiszakadtunk az életből.”
Szerző: M. Tóth György
Fotó:
A „29-es” emlékmű avatása 1938. június 26-án, a IV. Károly király laktanya őr- és börtönépülete előtt. (Szantner Gábor gyűjteménye, A Petőfi Sándor Laktanya 100 éve)
Freissberger Gyula katonaportréja (Vitez Somogyváry Gyula közösségi oldal)
Vitéz Somogyváry Gyula, a Magyar Rádió irodalmi igazgatója (Magyar Rádió Ujság, 1926)
A Szent Korona kőszegi tartózkodásáról emlékeztünk meg a Koronaőrző bunkernél. Államiságunk legfőbb jelképe 78 évvel ezelőtt Kőszegen lépte át az államhatárt 33 éves száműzetése előtt, pontosan 1945. március 27-ről 28-ra virradó éjszaka.
A korona kalandos útját a 32-es Testőrezred Koronaőrség őrnagya, Roxin István idézte fel. - Rendkívül hosszú 33 év volt, ameddig a Magyarország alkotmányos folytonosságát megtestesítő Szent Koronát nélkülöznie kellett a magyar embereknek. Végül azonban győzött a Szent Korona ereje…
A Magyar Honvédség Központi Zenekara a Bach Mindenkinek Fesztivál programsorozat keretein belül „Királyi koncert” címmel adott koncertet 2023. március 23-án. A katonazenekar koncertjét a Gödöllői Királyi Kastély Lovarda koncerthelyszínén hallgathatták meg az előadásra ellátogatók.
Vezényelt:
Szabó Imre alezredes, fúvószenekari karnagy és Kovács Tibor főhadnagy.
Szólisták:
Ágoston Árpád őrmester, fuvolaművész,
Blaga Dávid őrmester, fagottművész,
Massányi Dániel törzsőrmester, oboaművész,
Havalda Balázs operaénekes.
A koncert során a Julianna Református Általános Iskola Kórusa működött közre.
Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke által életre hívott kihívást elfogadva a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) vezető állománya határidő előtt, 2023. március 17-ig teljesítette a 175 km-es távot.
A kihívást a Honvéd Vezérkar főnöke a Magyar Honvédség megalakulásának 175 éves évfordulója alkalmából hirdette meg.
A kihívást Mudra József ezredes, az MH BHD dandárparancsnoka, Vadászi Norbert ezredes, dandárparancsnok-helyettes, Szijártó Richárd ezredes, dandárparancsnok-helyettes és Kiss Ferenc ezredes, törzsfőnök teljesítették.
Három gyerekcsoportot fogadtunk a Petőfi Sándor laktanyában.
A gyerkőcök több mindenbe is belekóstolhattak: kipróbálták az alakiasság alapjait, gépjárműveinkbe ülhettek be és a laktanya alakulóterénél felállított ügyességi pályán különböző játékos feladatokat végezhettek el.
A foglalkoztató programokat a gyerekek számára a 32. Testőrezred katonái biztosították.
Holnap reggel, az Országház előtt ünnepélyes keretek között felvonják Magyarország lobogóját. Erre készültünk ma a Petőfi Sándor laktanya alakulóterén.
Az év folyamán több alkalommal is lehetősége nyílik iskolai csoportoknak ellátogatnia alakulatunkhoz, hogy a gyerekek testközelből nézhessék meg katonáinkat feladatvégrehajtás közben. A mai főpróbát a fonyódi Palonai Magyar Bálint Általános Iskola tanulói és az I. Gyermekhuszár és Tüzér Bandérium kis huszárjai tekinthették meg.
A Petőfi Sándor Laktanya minden szegletében jól ismert vers. Gyula diák kőbe vésett sorai a parancsnoki épület előtt, a kilenc éve, a magyar honvédelem napján felavatott „29-es” emlékművön olvashatók. A költő és író, Somogyváry (Freissberger) Gyula, írói nevén Gyula diák, az első világháborút a magyar királyi 29. honvéd gyalogezred tartalékos főhadnagyaként végigharcoló katona fél évszázada tért meg teremtőjéhez. Halálának „csendes évfordulóján” idézzük meg hányattatott életútját, katonaelődeink vérrel írt harctéri helytállását, dicső tetteik irodalmi örökségét, az első világháborús regénytrilógiáját, a magyar irodalomban betöltött szerepét, mindazt, amiért az utókor 2012-ben Magyar Örökség-díjjal ismert el. A laudációban, Takaró Mihály irodalomtörténész méltató beszédében hangzott el: személyében a költőt, a regényírót, a hős katonát, a közéleti személyiséget, az országgyűlési képviselőt, a német fasizmus és a magyar kommunizmus által egyaránt üldözött, a magyarság valódi érdekei mellett rendíthetetlenül kiálló, s azért mártíriumot is szenvedni hajlandó férfit ünnepeljük.
Első világháborús 36 hónapos frontszolgálata során az orosz, a román és az olasz harctéren harcolt az ezred véres csatáiban, ott volt a tábori ezred és a népfelkelő ezred hadműveleteiben. Jellemzése szerint: „Víg kedélyű, élénk vérmérsékletű, megállapodott jellem. Jó síző, jó síoktató. Bátor hegymászó. Alárendeltjeit kellő szigorral vezeti, róluk gondoskodó.” A Magyar Királyi Honvédség rendeleti közlönyében pedig ez olvasható: „a hadrakelt seregnél a császári és apostoli királyi Felsége által erre felhatalmazott parancsnokság által, az ellenség előtt tanusított vitéz magatartás elismeréséül” 2. osztályú ezüst vitézségi érem kitüntetésben részesült.Az összeomláskor megromlott egészségi állapotban, tartalékos főhadnagyként tért haza. Részt vett az úgynevezett ellenforradalmi mozgalmakban, később belépett a Nemzeti Hadseregbe. A katonai pályát azonban felhagyta, ismét a hírlapírói, irodalmi életutat választotta. A Magyar Távirati Irodánál alkalmazták, 1921-től szervezte és vezette a vidéki osztályt. Az Országgyűlési Almanach kutatható anyagából tudjuk: a képviselők, leginkább a felsőház tagjainak életrajzi összegzése nevéhez, mint az MTI vezető beosztású szakemberének nevéhez kötődik. Nyolc esztendő múltán, 1928-ban, a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. irodalmi igazgatója lett, ami nem meglepő, hiszen akkor már évek óta jelentek meg versei, Gyula diák néven. Hazafias, az önmarcangolást, a lemondást bírálta költeményeiben, melyek többsége kötetben foglalva jutott el az olvasókhoz. (Véres zsoltárok, Gyújtogatás, Dal, amelyet nem daloltak végig…)Időközben jelentek történelmi és világháborús regényei, színművei. S hogy gondolatai a ma emberét is érdeklődésre sarkallja? Az És mégis élünk című regénye, vagyis a Rongyos Gárda legendája éledt újra nem olyan régen a Soproni Petőfi Színház színpadán. A „promócióban” olvashattuk: „A Sopron Balett látványos, magas hőfokú, érzelemmel telített ősbemutatója Somogyváry Gyula történelmi tényeken alapuló regényéből készült. A táncelőadás egy romantikus szerelmi szállal átszőve felidézi azt, amikor veterán frontkatonák, vasutasok, napszámosok, gazdászhallgatók, egyetemisták, honvédtisztek, szegények és gazdagok, magyarok, székelyek, kunok, szerbek, horvátok és németek fogtak fegyvert Magyarországért, Sopronért és környékéért. Amikor egy maroknyi ember szembeszállt a világgal, Trianon igazságtalanságával, és megváltoztatta a történelmet.”
Végül idézzük ismét ama ezredtörténeti emlékkönyvet, vitéz Somogyváry Gyula néhány gondolatát. „Tábori mise a 29-ik honvéd gyalogezrednél… Nyár derekától deres őszidőig szakadatlanul frontban volt a zászlóalj a Csiota alatt. Ez a hírhedt bukovinai hegykúp, ott valahol a radauci síkság szélén, dühítő és bevehetetlen rémként magasodott előttünk. A tetején kukucskáló muszka tüzérmegfigyelő kaján pontossággal áraszthatta az orosz ütegek tüzét minden megmozdulásunkra. E két hónap alatt földszínű ároknapszámosokká változtak még a leghetykébb jász-kun legények is. Talán október első hete múlhatott fölöttünk, amikor a második zászlóalj jött a tűzvonalba s mi a glitti erdő völgyébe botorkáltunk pihenőre, egy ködös őszi hajnalon. Ott egész kis barakkváros építésébe kezdtek az addigi zászlóaljak s bizony nekünk is jól meg kellett fognunk a munka végét, hogy hamarosan födél legyen a baka-család feje fölött. No hiszen, csengett is a fejsze, balta, zuhogott a cölöpverő sulyok, hogy szinte nem volt pihenése… vagy két napja döngettük már az erdőt s raktunk esténként rőt tüzeket – mivelhogy didergős éjszakák voltak már, meg aztán sütni is kellett a gazdátlanul maradt kukoricát –, amikor parancsban jött egy esti órán, hogy másnap vasárnap lészen s tábori misét mond nekünk az ezredpáter. Az első hallásra mindenkit torkonkapott ez a hír. Mert eszünkbe jutott, hogy Uramisten, hiszen van egy másikfajta élet is, nemcsak a halálzselléreké, nemcsak az árokjobbágyoké. Az az élet, amelyiknek van vasárnapja, van pontosan, megingathatatlan szabályszerűséggel ismétlődő hete, hava, esztendeje; holott mi már régen elfelejtettük, milyen s hányadik napja van az otthon meg a béke kalendáriumának. S bár hittük, veszettül hittük, hogy megnyerjük a háborút – Isonzo hadseregünk akkor hajrázott előre a Piaveig – s bár utálkoztunk a frontkerülőktől hemzsegő hinterlandi világgal, mégis búsított, hogy ily rettentően kiszakadtunk az életből.”
A korona kalandos útját a 32-es Testőrezred Koronaőrség őrnagya, Roxin István idézte fel. - Rendkívül hosszú 33 év volt, ameddig a Magyarország alkotmányos folytonosságát megtestesítő Szent Koronát nélkülöznie kellett a magyar embereknek. Végül azonban győzött a Szent Korona ereje…
Az év folyamán több alkalommal is lehetősége nyílik iskolai csoportoknak ellátogatnia alakulatunkhoz, hogy a gyerekek testközelből nézhessék meg katonáinkat feladatvégrehajtás közben. A mai főpróbát a fonyódi Palonai Magyar Bálint Általános Iskola tanulói és az I. Gyermekhuszár és Tüzér Bandérium kis huszárjai tekinthették meg.