Hírek

Indul a második váltás

Mudra József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka ünnepi beszédében elmondta: már második alkalommal szervezték meg ezt a kibocsátó ünnepséget, hiszen márciusban utazott ki az első váltás. „A jelenlévő állomány hosszú felkészülési időszakot tudhat maga mögött, hiszen már a missziós célfelkészítésen, szakfelkészítésen, lengyel-magyar közös kiképzésen, SERE „B” tanfolyamon (Survival, Evasion, Resistance, Extraction – Túlélés, Elkerülés, Ellenállás, Kiemelés) is bizonyíthatták rátermettségüket” – hangsúlyozta az ezredes. Hozzátette: az állomány végig a felkészülési időszak alatt kimagaslóan, gyakran erőn felül teljesített olyan feladatokban és környezetben, ami nem illeszkedik a dandár alaprendeltetéséből adódó feladatai közé.

A dandár parancsnoka kiemelte: a kiutazó tizenhat fő egy lengyel-magyar közös zászlóalj részeként fog szolgálatot teljesíteni fél éven keresztül, egy már több évtizedes társadalmi és vallási ellentétben élő ország területén, mely jelenleg súlyos gazdasági és pénzügyi válságban van. Mudra József ezredes végezetül, de nem utolsó sorban megköszönte a családtagoknak, hogy „stabil hátországot biztosítanak” a kiutazó katonák számára.

A tizenhat főből nyolcan szeptember 5-én, míg a másik nyolc fő szeptember 26-án indul, hogy magára öltse a kéksisakot.

A dandár részére 2022. júliusában szabták feladatul, hogy az ENSZ Libanoni Békefenntartó Misszió váltásának felkészítését és megalakítását 2025-ig hat havi rotációban hajtsa végre. A magyar katonák 2007-től vállalnak szerepet az ENSZ libanoni missziójában.

Szöveg: Takács Vivien | Fotó: Kertész László

 

 

Hírek

Medálparádé Libanonban

A magyar kontingens katonái az At-Tiri melletti bázison, valamint az izraeli határ menti bázison teljesítettek fél évig szolgálatot a többnemzetiségű ír-lengyel zászlóalj részeként. Az ünnepségen részt vettek a közelben települt zászlóaljak parancsnokai és rangidős képviselői, valamint Giovanni Brafa Musicoro dandártábornok, az UNIFIL Nyugati szektorának parancsnoka, valamint a magyar nagykövetség képviseletében Bálint Sándor ügyvivő, akik megköszönték a személyi állománynak, valamint a lengyel kontingensparancsnoknak a közös munkát.

Szöveg: UNIFIL | Fotó: UNIFIL

 

 

Karrier

Trombita próbajáték

A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár "trombita" próbajátékot hirdet a 32. Testőrezred Budapesti Helyőrség Zenekara önkéntes műveleti tartalékos, altiszti beosztásba.

https://bhd.honvedseg.hu/wp-content/uploads/2023/08/2023.08-trombita-probajatek-1400x2000.jpg
Karrier

Ütő próbajáték

A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár "ütő" próbajátékot hirdet a 32. Testőrezred Budapesti Helyőrség Zenekara önkéntes műveleti tartalékos, altiszti beosztásba.

https://bhd.honvedseg.hu/wp-content/uploads/2023/08/2023.08-uto-probajatek-1400x2000.jpg
Karrier

Tuba próbajáték

A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár "tuba" próbajátékot hirdet a 32. Testőrezred Budapesti Helyőrség Zenekara önkéntes műveleti tartalékos, altiszti beosztásba.

https://bhd.honvedseg.hu/wp-content/uploads/2023/08/2023.08-tuba-probajatek-1400x2000.jpg

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.