MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
2021. február 23. 15:50
Szerző: Mercsényi Melinda
Világelső harsonás

Első helyezett lett Dobi János Mátyás főtörzsőrmester, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár tartalékos altisztje az Új-Zélandon rendezett nemzetközi mélyrézfúvós fesztivál szólistáknak kiírt versenyén. A rangos zenei elismerést az MH Központi Zenekar ifjú művésze tenorharsona kategóriában nyerte. 

Az új-zélandi versenyt nemzetközi zsűritagok bevonásával – a vírushelyzetre való tekintettel – online rendezték meg. A megmérettetésre a világ minden tájáról neveztek tuba-, eufónium-, és harsonaművészek. A szegedi születésű, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzős ifjú tehetsége ezen a versenyen ért el első helyezést, amelynek – többek között- egyik díjaként meghívást kapott a következő fesztiválra szólista fellépőként. A megmérettetésre 2 művel jelentkezett, a kötelező Henri Tomasi Concerto című harsonaversenyét, valamint a szabadon választott Brian Lynn Doolallynastics szóló művét adta elő és rögzítette felvételre a harsonaművész.
A 2020 őszétől a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál szolgáló és a Központi Zenekarban játszó tartalékos altisztet a verseny apropójából kérdeztük a múltról, jelenről és jövőről egy interjú keretében;

365a9600_2.jpg

- Gratulálunk a sikeredhez! Mi vezetett arra az útra, hogy zenész legyél?
Édesanyám és nagyapám is zenész, szóval születésem óta zene vesz körül. Már egészen kis koromban próbált édesanyám zongorázni tanítani. Harsonázni egy koncertélmény hatására 7-8 évesen kezdtem el Szegeden, a Király-König Péter zeneiskolában, Szelezsán István Tanár Úrnál.

- Milyen érzés volt megnyerni a versenyt?
Őszintén szólva, meglepődtem! Azt éreztem, hogy erős felvételeket küldtem be, de nem tudtuk kik adták be még a jelentkezésüket, mit játszottak, azt pedig, hogy hogyan, végképp nem. De miután elült a meglepődés, nagyon örültem, hogy ekkora pozitív visszajelzést kaptam arról, hogy jó az, amit csinálok és jól, hogy jó úton vagyok!
- Mi vezetett oda, hogy a Magyar Honvédség tagja legyél? Milyen pluszt adott neked a Magyar Honvédség?
Ősszel megkeresett a Központi Zenekarban játszó egyik harsonás kolléga, hogy lenne egy ilyen lehetőség. Átgondoltam és arra jutottam, hogy az ország legnagyobb és az egyik legjobb hivatásos fúvós zenekarában játszani óriási megtiszteltetés és veszíteni semmiféleképpen nem fogok azzal, ha megpróbálom. Szerencsére az élet igazolta, hogy jól döntöttem.
Igaz, még nem régóta vagyok a Honvédségnél, de már most hozott egy olyan rendet és állandó rendszert az életembe, amiből ilyen kevés idő alatt is tudtam profitálni, szinte az életem minden területén.
- Mit jelent számodra zenészként az egyenruha?
Az egyenruha számomra egy olyan dolog, amit szerintem igazán nagy tisztelet övez, büszkén viselem, mint a honvédség tartalékos altisztje! Sokak szerint a felnőttség és az erő szimbóluma is. Egy felnőtt vállalja a tetteit és éretten gondolkodik. Ez természetesen felelősséggel is jár, aminek igyekszem legjobb tudásom szerint eleget tenni, mint zenész és mint katona egyaránt.

365a9578_2.jpg

- Miért szeretsz az MH BHD Központi Zenekarban játszani, látsz-e jövőképet benne?
Már alig várom, hogy rendezvényről rendezvényre a zenekarban játszhassak, ugyanis a jelenlegi helyzetben a zenei tevékenységek sajnos háttérbe szorultak. Ez egy igazi bajtársi közösség, ahol az egyéni képességeinket maximálisan beleadjuk a közös sikerbe. Természetesen látok jövőképet! Óriási öröm számomra, hogy amint lehet újra koncerteket tartani, a zenekar vezetői szólistaként is számítanak rám, Ezt igazán nagy megtiszteltetésnek veszem és örömmel vállalom ezt a feladatot, amit legjobb tudásom szerint igyekszem teljesíteni!
- Végül: mik a terveid a jövőben? Hogyan képzeled el magad 10 év múlva?
Megmondom őszintén, a legfőbb tervem a jövőre, hogy elégedetten feküdhessek le minden nap, hogy megtettem a tőlem telhető legtöbbet azért, hogy minél jobb lehessek, és hogy akik fontosak a számomra, büszkék lehessenek rám! Ha ez sikerül, akkor úgy is oda fogok kerülni és azt fogom elérni, amiért megdolgoztam. Egy szóval kihozni magamból a maximumot, többre nem vágyok.
- zárta sorait a tartalékos főtörzsőrmester.
Sok sikert kívánunk !


Fotó: Kun-Orosz Adrienn

Kapcsolódó videó
Kövessen minket a közösségi médiában is

Facebook

Instagram
Legfrissebb tartalom
Galériák
Óbudán fertőtlenítettek
2021. március 17. 14:51 (16 db kép)
Szolgálatra kész a Honvéd Huszár Díszalegység
2021. március 16. 08:49 (16 db kép)
A déli határhoz készülnek
2021. március 02. 07:46 (16 db kép)
Vecsésen mentesítettek
2021. március 01. 16:04 (16 db kép)
Szervezeti egységek
Partnerek