MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
2021. szeptember 10. 10:25
Szerző: Bojti Zsolt főhadnagy
NDA meeting 2021

2021. szeptember 7. és 9. között megtartották a NATO nemzetek Rejtjelelosztó szervezeteinek éves találkozóját (NDA Meeting) Budapesten, a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központban. 

lala3489.jpg

Az NDA Meetinget minden esztendőben felajánlás alapján egy-egy tagország rendezi. 2019-ben Honvéd Vezérkarfőnöki felhatalmazás alapján Magyarország felajánlotta a 2020-as 10. évfordulós esemény megrendezését. A COVID azonban meghiúsította a tavalyi rendezvényt, valamint annak idén májusra tervezett pótlását is.


A NATO-hoz való csatlakozásunk óta Magyarország most először volt házigazdája a rendezvénynek. A találkozót Gaspor Tibor ezredes az MHP Infokommunikációs és Információvédelmi Csoportfőnökség megbízott csoportfőnöke, mint a szakmai felügyeletet ellátó szerv vezetője és egyben a rendezvény védnöke nyitotta meg.

lala3477.jpg
A konferencián a nemzetek rejtjelelosztó szervezeteinek képviselőin kívül a különböző szabályalkotó- és szakhatóságok, valamint partner szervezetek képviselői vettek részt. 18 ország 42 képviselője mellett az MH BHD NATO Központi Rejtjelelosztó Részleg (NDA) állománya (5 fő) és a szakmai felügyeletüket ellátó MHP IICSF képviselői folytattak megbeszéléseket és tartottak prezentációkat az információvédelem, a rejtjelzés, a rejtjelelosztás és hozzájuk kapcsolódó témákban. A három napos program egy parlamenti látogatást, mint kulturális eseményt és egy gálavacsorát is magába foglalt.

lala3485.jpg
A három napos konferencia eredményes lebonyolítását követően elmondhatjuk, hogy az NDA sikerrel csatlakozott az NDA Meetingek házigazdáinak közösségéhez.


Fotó: Szabó Lajos zászlós

Kövessen minket a közösségi médiában is

Facebook

Instagram
Legfrissebb tartalom
Galériák
„Szabadság, szerelem!” – és alkotótábor
2021. október 26. 09:45 (9 db kép)
Isten éltesse Ezredes úr!
2021. október 24. 09:55 (9 db kép)
Ünnepi állománygyűlés
2021. október 22. 12:24 (9 db kép)
TeSzedd!
2021. október 22. 11:15 (9 db kép)
Szervezeti egységek
Partnerek