MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
2020. december 18. 13:39
Szerző: Kun-Orosz Adrienn
Minikoncertet adtak

December 17-én került sor az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet karácsonyi ünnepére, amelyen az MH BHD Központi Zenekar tagjai adtak koncertet.

img_7764.jpg

A zenekar nagy része jelenleg a Korányiban látja el feladatait. – kezdte érdeklődésemre Major András őrnagy, az MH BHD Központi Zenekar karmesterhelyettese. A mai rendezvény ötlete a kórház vezetésétől jött, ugyanis az évzáró eseményükbe tudott bekapcsolódni a zenekar egy szextettel (öt rézfúvós és egy ütős). Ez egy nagy összefogás, ami jellemző a 2020-as évre. A karácsonynak dupla ünnepnek kellene lennie, amiben az emberek sokkal jobban segítik egymást, az emberi kapcsolatoknak fel kell értékelődniük. A karácsonyi ünnepet orvosok, asszisztensek, ápolók, illetve betegek láthatták és hallhatták a kórház belső csatornáján keresztül. Az adventi ráhangolódás céllal tartott koncerten elhangzott a fanfár után Händel Vízizenéje, F. Gruber Csendes éj feldolgozása, végül pedig Leroy Anderson szánkózásával zárult. 

img_7798.jpg

„Nagyon büszke vagyok a katonazenészekre, mert megmutatták, hogy a hivatásuktól teljesen idegen területeken maradéktalanul helyt állnak. Szoros együttműködés jött létre a kórházzal.” – hangsúlyozta zárásként Major őrnagy.


Fotó: A szerző felvételei

Kapcsolódó galéria
Minikoncertet adtak
Minikoncertet adtak / img_7806.jpg
Minikoncertet adtak / img_7789.jpg
Minikoncertet adtak / img_7793.jpg
Minikoncertet adtak / img_7752.jpg
Minikoncertet adtak / img_7781.jpg
Minikoncertet adtak / img_7773.jpg
Minikoncertet adtak / img_7764.jpg
Kövessen minket a közösségi médiában is

Facebook

Instagram
Legfrissebb tartalom
Galériák
Honvéd művésztelep zárás
2021. június 11. 11:22 (11 db kép)
Zrínyi Miklós élő öröksége
2021. június 11. 11:18 (11 db kép)
„Megtisztelő, hogy az ország első katonája lehettem”
2021. június 01. 09:07 (11 db kép)
Emberségből példát, vitézségről formát
2021. május 31. 14:48 (11 db kép)
Szervezeti egységek
Partnerek