MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
2020. július 30. 14:32
Szerző: Kresz Fruzsina
Az Önkéntes Műveleti Tartalékos kiképzés zárása

Július 30-án zárult a négy hetes Önkéntes Műveleti Tartalékos kiképzés Püspökszilágyban, melyet 75 fő végzett el sikeresen.

kf_5_.jpg

A záró rendezvényen Kiss Ferenc ezredes, az MH BHD törzsfőnöke köszöntötte a résztvevőket és elismerését fejezte ki a kiképzés során tanúsított példaértékű hozzáállásukért: „Köszönöm Önöknek, hogy ebben a néhány hétben hittek magukban, bizonyítottak és egy igazán összetartó csapattá kovácsolódtak. Legyenek nagyon büszkék!” A Törzsfőnök azt is kiemelte, hogy elégedett a fizikai állóképességükkel, ami már ezalatt a rövid idő alatt is látványosan fejlődött, köszönhető ez a mindennapos katonai testnevelés foglalkozásnak. Ezredes úr záró gondolatai után elismerések átadására került sor, ahol kihangsúlyozta, elvárja mindenkitől, hogy továbbra is a maximumot nyújtsa és törekedjen a fejlődésre. 

kf_9_.jpg

Fotó: A szerző felvételei

Kapcsolódó galéria
Az Önkéntes Műveleti Tartalékos kiképzés zárása
Az Önkéntes Műveleti Tartalékos kiképzés zárása  / kf_11_.jpg
Az Önkéntes Műveleti Tartalékos kiképzés zárása  / kf_10_.jpg
Az Önkéntes Műveleti Tartalékos kiképzés zárása  / kf_9_.jpg
Az Önkéntes Műveleti Tartalékos kiképzés zárása  / kf_8_.jpg
Az Önkéntes Műveleti Tartalékos kiképzés zárása  / kf_7_.jpg
Az Önkéntes Műveleti Tartalékos kiképzés zárása  / kf_5_.jpg
Az Önkéntes Műveleti Tartalékos kiképzés zárása  / kf_6_.jpg
Az Önkéntes Műveleti Tartalékos kiképzés zárása  / kf_3_.jpg
Az Önkéntes Műveleti Tartalékos kiképzés zárása  / kf_2_.jpg
Az Önkéntes Műveleti Tartalékos kiképzés zárása  / kf_4_.jpg
Az Önkéntes Műveleti Tartalékos kiképzés zárása  / kf_1_.jpg
Kövessen minket a közösségi médiában is

Facebook

Instagram
Legfrissebb tartalom
Galériák
Diakónussá szentelték Fehér Csongor őrnagyot
2020. augusztus 04. 12:13 (10 db kép)
Az év első zenés őrségváltása
2020. augusztus 01. 14:28 (10 db kép)
Harcászati kiképzés
2020. július 30. 15:39 (10 db kép)
Az Önkéntes Műveleti Tartalékos kiképzés zárása
2020. július 30. 14:31 (10 db kép)
Szervezeti egységek
Partnerek