MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
2020. július 27. 13:08
Szerző: Kun-Orosz Adrienn
Acélosan érkeztek

Huszonhatan kezdték meg szolgálatukat az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál a közelmúltban tett altiszti esküjük után. 

367a0166.jpg

Kiss Ferenc ezredes, a dandár törzsfőnöke köszöntötte az alakulathoz érkezőket július 27-én. Tizenketten most vonultak be, tizennégyen pedig már legénységi állományban szolgáltak az alakulat kötelékében és vezénylő zászlósaik és parancsnokaik javaslata alapján tervezték őket előremenetelre, az altiszti tanfolyam elvégzésére.
Kiss ezredes elmondta: „Azt kívánom mindenkinek, hogy találja meg számításait a katonai pályán, tanuljon, képezze magát, menjen misszióba, szerezzen szakmai tapasztalatot és ismereteket, fejlessze nyelvtudását.”

367a0180.jpg

A törzsfőnök beszédét követően Balázs Tibor főtörzszászlós, a dandár vezénylő zászlósa ajándékcsomaggal köszöntötte az új altiszteket, s felhívta figyelmüket az altiszti támogató csatornában rejlő lehetőségekre, annak fontosságára.
A köszöntő után a pályakezdő őrmesterekre adminisztratív feladatok, igazolványképkészítés és felszerelés átvétel várt.

367a0192.jpg
Fotók: A szerző felvételei

 

Kövessen minket a közösségi médiában is

Facebook

Instagram
Legfrissebb tartalom
Galériák
A tüdőgyógyászatnál is segítünk
2020. november 25. 13:32 (10 db kép)
Seregszemle 2020
2020. november 11. 11:48 (10 db kép)
A győzelem, majd a megtorlás dombja
2020. november 05. 08:08 (10 db kép)
Fertőtlenítés kiképzés
2020. november 03. 12:31 (10 db kép)
Szervezeti egységek
Partnerek