Galéria, Hírek

Megemlékezés a Juta-dombon

November 4-én katonai tiszteletadással emlékeztünk az 1956-os forradalom és szabadságharc magyar győzelemmel végződő katonai összecsapásának helyszínén, a Juta-dombon.

A Juta-dombi megemlékezés azoknak a katonáknak állít emléket, akik hazánk szabadságának védelmében felvették a harcot a többszörös szovjet túlerővel szemben.
A ma a Helsinki út 105. alatt található emlékoszlop és 1939 M légvédelmi ágyú helyén 1956 előtt kisebb-nagyobb dombok álltak, amelyet az akkori rendszer szinte a föld színével tett egyenlővé, hogy nyoma se maradjon a magyar forradalmárok győzelmének.

A megemlékezésen Szijártó Richárd ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár dandárparancsnok-helyettese beszédében elmondta: – A rómaiak óta tudjuk: a történelmet mindig a győztesek írják. Írják, és a maguk céljainak megfelelően torzítják, hamisítják. ... Ám a történelmi tényeket nem, lehet véglegesen eltorzítani. Az emlékek mindig megmaradnak!”

1956. november 4-én a hazai reguláris erők szembeszálltak a szovjet hadsereggel és sikerrel vívták ki a győzelmet. Azonban ezen cselekedet nem maradt megtorlások nélkül, több magyar katonát halálra ítéltek.

„1958. november 25-én végzett velük egy ordas eszme. Bűnük a hazaszeretet volt. Kivégzésüket egy ismert keleties elv, a "szemet szemért, fogat fogért" diktálta. Minden, a Juta-dombi elesett szovjet katonáért cserébe ugyanannyi magyar honvédet ítéltek halálra.”

A rájuk kimondott kíméletlen ítélet szimbolikusan annak a hadseregnek is szólt, amely azonosult a forradalom eszméivel. A szovjet megszállók és csatlósaik számára rettenetes lehetett azzal szembesülni, hogy az a néphadsereg valóban a nép hadserege, amely felismeri a valódi ellenséget és a támadók ellen akár sikeresen is tud védekezni.

A beszédet követően a Juta-dombi emlékmű előtt koszorút helyezett el – mások mellett – Pristyák János ezredes, Ádám Barnabás ezredes és Zsolnai Tamás ezredes a BHD vezető állománya részéről.

A megemlékezés a Szózat és a Takarodó dallamával ért véget.

Szerk/Fotó: Pete Balázs

Galéria, Hírek

Megemlékezés

November 2-án Halottak Napja alkalmából a Magyar Honvédség Parancsnokság törzsfőnöke Bozó Tibor vezérőrnagy, a MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár dandárparancsnoka Mudra József ezredes és Balázs Tibor főtörzszászlós vezénylő zászlós, megemlékezett alakulatunk névadójára – Szurmay Sándor tábornokra – a budapesti Fiumei úti sírkertben.

Mindemellett, Vadászi Norbert ezredes, dandárparancsnok-helyettes, valamint Balázs Tibor főtörzszászlós, a dandár vezénylő zászlósa magánemberként is elhelyezték a megemlékezés mécseseit hősi halottjaink emlékműveinél.

Szerk/kép: Pete Balázs

Galéria, Hírek

Véget ért a jubileumi, 30. Katonai Képzőművészeti Alkotótábor

A balatonakarattyai MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ immár hatodik alkalommal adott helyet a honvédség kötelékében szolgáló amatőr és professzionális képzőművészek számára, ahol 11 napon át folyt alkotómunka. A balaton-parti üdülő előtt a gödi és a szolnoki csapatpihenő, illetve a mátraházai- és bujáki honvéd üdülő látta vendégül az alkotókat.

A balatonakarattyai alkotótáborban készült műveket bemutató megnyitón meghívott vendégként vettek részt a táborozók elöljárói: Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy, a Zrínyi Kiadó vezetője, Oláh László alezredes, a Katonai Emlékpark Pákozd szakmai igazgatója és Czeglédi Ákos, Paloznak polgármestere is. A Honvédelmi Minisztériumot Varga Zoltánné alezredes, a humánpolitikáért felelős helyettes államtitkárság titkárságvezetője képviselte.

A táborzáró és egyben kiállításmegnyitó ünnepségen Breznay András táborvezető művésztanár beszédében adott összegzést az együtt töltött 11 napról. Ecsetelte a közös kép koncepcióját is – Összefogás a békéért témában a festők, grafikusok és fafaragók is egyaránt megjeleníthették gondolataikat a méretes vásznon.

Meglepetésvendég volt Szunyoghy András akadémikus grafikusművész, aki a Breznay András – Tamus István művésztanár-páros előtt meghatározó vezetője volt a honvédségi alkotótáboroknak. Munkásságának és személyének fontosságát jól mutatja az, hogy volt diákjai most is mesterükként tekintenek rá, ugyanúgy, ahogyan a művész úr is figyelemmel kíséri „tanítványai” alkotómunkáját, fejlődését. A tanár úr röviden beszélt az elmúlt táborok hangulatáról, a közös munka öröméről, végül saját könyvsorozata darabjaival lepte meg az alkotókat.

A beszédek után Breznay és Tamus tanár urak tárlatvezetést tartottak, bemutatva az alkotókat és műveiket is.

A rendezvény zárásaként ünnepi ebéden vehettek részt a meghívottak és a táborozók, ahol Szijártó Richárd ezredes, az MH BHD dandárparancsnok-helyettese mondott pohárköszöntőt.

Szöveg: Farkas Kinga

Fotók: Győrfi András, Kiss József

Galéria, Hírek

Laktanya látogatáson

Látogatáson jártak a Petőfi Sándor laktanyában 1972. október 12-én (látogatásuk napján pont 50 éve) bevonult sorállományú katonák.
A már nyugdíjas katonák megtekinthették egykori körletüket, a kantint, régi garázsuk előterét, lévén, hogy többnyire gépkocsivezetőként szolgáltak egykoron a Petőfi Sándor laktanyában.
Elmondásuk szerint több változáson ment keresztül a laktanya és sok újdonsággal találkoztak, mint például a szoborpark.
A laktanya-séta során ideiglenes vezetőjük a Harminckettesek Baráti Körének titkára, Vastagh László volt.
Szerk/fotó: Pete Balázs

Galéria, Hírek

Dandársorakozó – október

Sikeresen megtartottuk az ősz második dandársorakozóját is október 25-én a Petőfi Sándor laktanya alakulóterén.

A sorakozó alkalmával számos elismerést adott át Mudra József ezredes, az MH BHD parancsnoka. Beszédében kiemelte: a szeptemberi hónapban végrehajtott feladatokért - az előző időszakhoz hasonlóan - köszönet illeti a dandár teljes személyi állományát.

Fotó: Pete Balázs

Galéria, Hírek

Ajkai diáksereg

Összesen 150 fővel érkezett meg hozzánk a Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium Honvéd Kadét programban részt vevő felső tagozatos diákjai.

A látogatás fő célja a MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár megismerése mellett az október 23-ai ünnepre való felkészülés főpróbájának megtekintése volt.

Így első állomásuk a Petőfi laktanya alakulóterére vezetett, ahol már készenlétben álltak az MH BHD 32. Nemzeti Honvéd Díszegység katonái.

Móricz Vilmos a Honvéd Kadét program egyik instruktora elmondta, hogy iskolájukban nagy népszerűségnek örvend ez a program, amely idén már 3. alkalommal indítja el a kadét tanfolyamot. A létszámuk eddig minden évben nőtt, míg a 2021-22-es tanévben 105 fő látogatta rendszeresen tanfolyamaikat, addig idén már 157 fő jelentkezett.

Móricz Vilmos: „Minden hónapban szervezünk látogatásokat, túrákat, programokat, amelyek a kadétok további tanulását, fejlődését segíti elő, így nagyon örülünk, hogy a Dandár fogadott minket.”

A diákok sorokba rendeződve várták, hogy Zsolnai Tamás ezredes vezetésével megkezdődjön a főpróba, amelyen a MH BHD Honvéd Huszár Díszegység huszárjai is részt vettek. A közel 1 órán át tartó főpróba végeztével néhány díszelgő katona felszerelésével és a honvédhuszárok lovaival is megismerkedhettek a tanulók.

Később 2 csoportra bontva folytatódott a program. Amíg az egyik csoport laktanya túrán vett részt, addig a másik katonai gépjárművekkel ismerkedhetett meg. A tanulók közelről szemügyre vehették a különböző szállító harcjárműveket, mint például a Rába H14 telepjárót vagy az Ural 4320-as személyszállítót, de a Mercedes Benz G720-es számú könnyű telepjárót is kipróbálhatták. A dandár katonái a foglalkozás végén egy rögtönzött körsétát is tartottak a gépjármű telephelyen.

A laktanya túrán résztvevő kadétok meglátogatták alakulatunk történetéhez kapcsolódó, legfontosabb történelmi személyeknek emléket állító szoborparkot, majd a régen fogdaként számontartott épülethez vezetett útjuk. A laktanya sétát a Harminckettesek Baráti Körének titkára, Vastagh László nyugállományú alezredes vezette, aki saját élménybeszámolóval tette még érdekesebbé a laktanya bejárást.

A látogatók a programok végeztével sok élménnyel gazdagodva megköszönték a foglalkoztatást és erőt, egészséget köszönve elhagyták a laktanyát.

Szerk. Pete Balázs


Képek: Pete Balázs, Bankó József

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.