Csütörtök délután van, amikor becsöngetünk abba az óbudai társasházba, ahol Sturm Áron lakik. Riportalanyunk nemrégiben ünnepelte tizedik születésnapját, és minden bizonnyal olyan az élete, mint a korosztályából a legtöbbeknek: az általános iskola mellett különórákra jár, amelyek közül a zeneóra a legkedvesebb tanításon kívüli elfoglaltsága és ha teheti, családjával, barátaival tölti a szabadidejét. Egy valamiben azonban biztosan különbözik az átlagos kamaszkorba lépőktől: rajong a katonazenéért.
„Két és fél éves voltam, amikor anyáék kivittek a Kossuth térre, október 23-án, és utána már mindig kértem, hogy menjünk ki, mert nagyon tetszett, amit ott láttam” – mondja Áron, mialatt édesanyja, Sturm-Czintula Krisztina kényelmesen odatelepszik fia mellé a világos nappali kanapéjára. „Nem volt semmi tudatosság benne” – jelenti ki az édesanya arról, hogy férjével együtt miért vitték el a kisfiút a Parlament elé. „Igazából csak egy ünnepet szerettünk volna megnézni. Gyerekkoromban mi is rengeteget jártunk ki, akkor ez sok családnak program volt. Talán még most is az” – folytatja.
„Hát, annyira nem emlékszem már rá, de szerintem jó volt, mert különben akkor nem járnánk még mindig katonazenekari rendezvényekre” – veszi vissza a szót az Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola diákja, akit a katonazene műfajjal kapcsolatos legkorábbi élményeiről kérdezünk. Habozik, amikor arról érdeklődünk, hogy miként épültek fel azok a szintek, amelyek a kezdeti fázistól a jelenlegi állapothoz vezettek, hogyan alakult ki benne a rajongás a menetdalok, a katonanóták iránt. „Március tizenötödikén megkértem anyáékat, hogy akkor is menjünk ki, mert nagyon tetszett a parlamenti ünnepség. Elvittek, az is nagyon fantasztikus volt!” – sorolja. „Talán még volt egy-két alkalom, aztán megtudtuk, hogy a zászlófelvonások után másnap ugyanúgy van zászlólevonás, ami szintén ünnepélyes, így aztán oda is elkezdtünk járni.”
Áron udvariasan és őszintén válaszol a kérdéseinkre. Megnyilatkozásai többnyire rövidek, érződik rajtuk a szándék a pontosságra. Az eddigi élete majdnem felét úgy élte le, hogy már több nyilvános rendezvényen szerepelt katonazenekarral együtt: 2019-ben a Szolnoki Regionális Katonazenekari Fesztivál záróprodukciójában beszállhatott a vezénylésbe, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Központi Zenekara pedig korábban születésnapi szerenádot adott neki az Óbudai Mesevilág Óvodában, de a katonai sajtó idén is beszámolt arról, hogy több különböző ünnepélyes zászlófel- és levonáson is jelen volt. „Mostanában a legnagyobb élményt az jelentette, hogy nemrég az egyik szombaton kint voltunk a Bazilikánál, ahol a Magyar Honvédség katonazenekari fesztivál tartott, másnap pedig a Városligetben jártunk, ahol szintén hallhattam a katonazenészeket, akik a honvédelem napja alkalmából felléptek” – meséli.
Nem tudjuk magunkban tartani a kérdést, hogy mit szerethet igazán a katonazenében egy harmadikos, aki valóban számtalan bemutatón, szabad- és zártéri előadáson, hangversenyen figyeli-hallgatja-élvezi a katonamuzsikusok produkcióját. Áron századmásodpercnyi töprengés után azt mondja, hogy emlékei szerint a szakalaki bemutatók – az úgynevezett „gyep-showk” – mindig lenyűgözték.
„A Szent István-bazilika előtt például nagyon jó volt a mostani alaki bemutató, azt mindig szeretem, de szerintem aznap a szolnokiaké volt a legjobb produkció, mert ott volt egy kis történet is. Egyszer elmentünk Szolnokra, a RepTárba, az ottani repülőmúzeumba és pont akkor volt náluk fesztivál. Megismerkedhettünk az egyik zenésszel, azóta már nagyon sokszor beállhattam közéjük, kicsit karmester lehettem. Barátság is kialakult köztünk, amit nagyon sokra tartok, de ettől függetlenül is azt mondom: az övék volt a legjobb fellépés. Egyébként csak ők kaptak ujjongást a végén, a kiemelésnél” – értékeli a honvédelem napi katonazenekari fesztiválon szerzett benyomásait a katonazenekarok legnagyobb és egyben legkisebb rajongója, akinek Rixer Krisztián, az MH Szentendre Helyőrség Katonazenekar vezetője még a tamburbotját is odaajándékozta.
Miért éppen katonazene, fordulunk Áron felé, akinek szemmel láthatóan tényleg a honvédség dalai körül foroghatnak a gondolatai, mert a szobájába, ahova az imént vezetett be, nem csak a katonás rend, hanem a vonatkozó relikviák nagy száma is meglep. „Eleve szeretem a zenét” – közli velem. Áron kipakolja a katonasapkáit, hangszereit, kottáit, tamburbotját és okleveleit. „A zenét annyira szeretem, hogy most is zongorára járok. A katonazenében pedig a fegyelmet szeretem a legjobban. Azt, hogy együtt lépnek, és nagyon összeszokott társaság amellett, hogy a zene önmagában milyen jó. Az biztos, hogy zenével szeretnék foglalkozni. Az is lehet, hogy zongorista, esetleg katonazenész vagy karmester leszek” – magyarázza a kitűnő tanuló.
A mostani találkozás soha vissza nem térő alkalom, hogy magától a katonazene-rajongótól tudjuk meg: van-e legkedvesebb katonazenéje? „Nincsen, mert az összes daluk nagyon tetszik! Annak persze nagyon örültem, hogy a hatodik születésnapomra anya elintézte, hogy az oviba kijöjjön a helyőrségi zenekar és ott eljátszották nekem a Happy Birthday-t. Az ovis társaimnak is tetszett, de én azt láttam rajtuk, hogy meglepődtek. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem szerették, de nem annyira fanatikusak, mint én” – teszi hozzá Áron az utóbbi kitételt a korrektség jegyében. Elmondja azt is, hogy a legnagyobb álma egyébként a tizedik születésnapján teljesült: a szülei elvitték Londonba, ahol a brit királyi család elsőszámú rezidenciája, a Buckingham-palota előtt megnézhetett egy őrségváltást.
Szerző: Navarrai Mészáros Márton
Fotó: Nagy Gábor, Horváth Sztaniszláv archív felvétele
A művésztelepen töltött 10 nap alatt a szöveggyűjtemény olvasása mellett ihletet nyerhettek Dr. Bene János címzetes múzeumigazgató előadásából is, mely a nyíregyházi katonacsaládok történetét járta körbe. Az előadáson kiemelt téma volt vitéz Mikecz Kálmán huszárezredes (a nyíregyházi honvéd kollégium névadója), és Vattay Antal altábornagy (az MH 2. területvédelmi Ezred névadója) családjainak története.
Szepessy Béla nyíregyházi grafikusművész műtermében látta vendégül a lelkes társaságot, ahol az általa művelt különleges grafikai technikákkal ismerkedhettek meg az alkotók.A telep hagyományosan jó hangulatára, családias légkörére jellemző, hogy a „hivatalos” csapat mellett visszatért egy hétvégére, illetve a záróünnepségre öt olyan alkotó is, aki korábban már táborlakóként megismerhette ezt a különleges műhelyt, melyet 2015-ös indulása óta Tamus István grafikusművész vezet.A záróünnepségen az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár katonazenészei adtak fogadózenét Kovács Róbert százados vezényletével. Házigazdaként köszöntőt mondott Molnár Sándor az MNM Vay Ádám Muzeális Gyűjtemény vezetője.
Tisza Sándor Rajmund, Vaja város polgármesterének pohárköszöntőjével ért véget a VIII. Vajai Honvéd Művésztelep.
