Hírek

Rendhagyó ünnep a Szurmay dandárnál

A szokásos havi dandársorakozó ünnepi beszéddel kezdődött a magyar történelemben kiemelkedő jelentőséggel bíró 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére. Garda Zoltán törzszászlós, az MH BHD Támogató Zászlóalj vezénylőzászlósa beszédében kiemelte: „Az elmúlt évek azt mutatják, hogy volt értelme, van eredménye és ma is van tanulsága ennek a forradalomnak és szabadságharcnak, aminek a kezdete volt március 15-e.”

A beszédet követően parancsok és határozatok ismertetése, illetve elismerések átadása következett. Egy szép pillanatnak is tanúi lehettek a jelenlévők: Negyven esztendeje vonult be a Petőfi laktanyába Jákob János dandártábornok a HM Tábori Lelkészi Szolgálat, Protestáns Tábori Püspökség protestáns tábori püspöke. Ebből az alkalomból adott át emléklapot Mudra József ezredes, az MH BHD parancsnoka, Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök, Zsolnai Tamás ezredes, a 32. Testőrezred parancsnoka, Mészáros László alezredes, protestáns tábori lelkész, valamint Földi Miklós nyugállományú ezredes, a 32-esek Baráti Körének elnöke.

Parancsnok úr méltató szavai után a nőkről is megemlékeztek a férfi bajtársak: vigyázz menetet hajtottak végre a Hölgyeknek, és nekik csendült fel egy dal az MH Központi Zenekar előadásában a Csárdáskirálynő című operettből.

A Magyar Tüzér Egyesület 7,5 cm 15M Skoda hegyiágyúból kiváltott dísztűzzel zárta a rendezvényt.

 

Szerző: Kresz Fruzsina

Fotó: Pete Balázs

 

Galéria

Rendhagyó ünnep a Szurmay dandárnál

Hírek

Állománygyűlés a 32. Testőrezrednél

 

Az állománygyűlésen Zsolnai Tamás ezredes, a 32. Testőrezred parancsnoka a fontosabb eseményeket kiemelve értékelte az elmúlt évet. Elmondta, hogy a szervezeti változások tükrében a tavalyi év nehéznek bizonyult, mind a feladatvégrehajtás, mind a vezetés szempontjából. Ugyanakkor hozzátette, a megnövekedett szolgálati feladatok száma és a jelentős létszámhiány ellenére nagyon szép teljesítményt nyújtott az állomány. A jövőre vonatkozóan kiemelte, cél a beosztások mielőbbi feltöltése és az alaprendeltetésből adódó feladatokon túlmenően a katonák és az alegységek harci képességeinek és a fizikai erőnlétének fejlesztése. Ezen kívül hangsúlyozta továbbra is kiemelkedő hatékonyságot és gyors reagálóképességet vár el a beosztottaktól.


A rendezvényen részt vett Kiss Ferenc ezredes, az MH BHD törzsfőnöke is, aki korábban a 32. Testőrezred jogelődjénél, a 32. Nemzeti Honvéd Díszegységnél szolgált parancsnokhelyettesi beosztásban, így jól ismeri a speciális szolgálati feladatokat. Beszédében kiemelte: „Önök a Magyar Honvédség arcai, nem engedhetik meg maguknak, hogy egy pillanatra is elveszítsék a fókuszt! Elvárom, hogy a jövőben is történelmi múltjukhoz méltó módon, kiemelkedő alakisággal, precizitással és töretlen lelkesedéssel lássák el a feladataikat.”

Szerző: Kresz Fruzsina
Fotó: Pete Balázs

Galéria

Állománygyűlés a 32. Testőrezrednél

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.