MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
2019. november 22. 08:10
Szerző: Kun-Orosz Adrienn
120 éve nyitotta meg kapuit az Országos Tiszti Kaszinó

Katonai tiszteletadással helyeztek el koszorút november 21-én az Országos Tiszti Kaszinó egykori épületének falán.

img_1487.jpg

A rendezvény Szarka Csaba ezredes, a Helyőrségi Tiszti Kaszinó elnökének visszaemlékező beszédével kezdődött, amelyben felidézte az egykori épületátadó ünnepélyes pillanatait és kitért a szellemiségre, s az épület korábbi rendezvényeire.

img_1509.jpg

A Tiszti Kaszinó Váci utca 38. szám alatt található emléktáblájánál koszorúval emlékezett Baráth Ernő dandártábornok, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár dandárparancsnoka, Szarka Csaba ezredes, illetve az MKB Bank nyilvánosan működő Részvénytársaság képviseletében Imrei József ügyvezető igazgató.

img_1548.jpg

Az ünnepség zárómozzanataként Simon Andrea részletet mondott Babits Mihály: Örökkék ég a felhők mögött művéből, majd Tósoki Anikó József Attila: Gyöngy című versét énekelte el.

 

Fotók: A szerző felvételei

Kapcsolódó galéria
120 éve nyitotta meg kapuit az Országos Tiszti Kaszinó
120 éve nyitotta meg kapuit az Országos Tiszti Kaszinó  / img_1517.jpg
120 éve nyitotta meg kapuit az Országos Tiszti Kaszinó  / img_1487.jpg
120 éve nyitotta meg kapuit az Országos Tiszti Kaszinó  / img_1548.jpg
120 éve nyitotta meg kapuit az Országos Tiszti Kaszinó  / img_1568.jpg
120 éve nyitotta meg kapuit az Országos Tiszti Kaszinó  / img_1474.jpg
Kövessen minket a közösségi médiában is

Facebook

Instagram
Legfrissebb tartalom
Galériák
Gyakorlati vizsgával zárult a palotaőr felkészítés
2019. december 13. 10:17 (11 db kép)
Zelk Zoltán költő tiszteletére, „Ki emel ki emel ringat engemet” címmel szervezett előadást 2019. december 09-én a Stefánia Irodalmi Kör, a Honvéd Kulturális Központban.
2019. december 12. 15:14 (11 db kép)
Mikulásország
2019. december 09. 19:45 (11 db kép)
Mikulás kupa
2019. december 07. 20:43 (11 db kép)
Szervezeti egységek
Partnerek