MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
2019. január 09. 14:12
Szerző: Kun-Orosz Adrienn
Szakalapozó kiképzést tartanak Budapesten

Megkezdődött január 7-én az MH 5. Bocskai István Lövészdandár kijelölt állományának hathetes alaki és díszelgő szakalapozó kiképzése Budapesten, a Petőfi Sándor laktanyában.

img_9677.jpg

Az alföldi alakulat 50 fővel vesz részt 2019. január 7. és február 15. között az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) alárendeltségébe tartozó 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Honvéd Díszzászlóalj kiképzésén annak érdekében, hogy a jövőben bevonásra kerülhessenek a dandár díszelgési szakfeladataiba.

img_9848.jpg

A katonák a parancsnoki köszöntő után a budapesti díszelgési feladatokat érintő helyszíneket látogatták meg. Baráth Ernő dandártábornok, az MH BHD dandárparancsnoka a kiképzést megnyitó beszédében elmondta: „A cél az, hogy olyan tudással, képességekkel vérteződjenek fel, amelyekkel gazdagodnak önök is személyesen, illetőleg tudják gazdagítani a Bocskai dandárt.”

 

img_9831.jpg

A szolgálati helyek – Fiumei úti sírkert, Hősök tere, Országház és Kossuth tér, Sándor-palota – megtekintése után kezdődtek el a kiképzési foglalkozások, melyek február közepén érnek véget.

 img_9964.jpg

Fotók: A szerző felvételei

Kapcsolódó galéria
Szakalapozó kiképzést tartanak Budapesten
Szakalapozó kiképzést tartanak Budapesten / img_9696.jpg
Szakalapozó kiképzést tartanak Budapesten / img_9776.jpg
Szakalapozó kiképzést tartanak Budapesten / img_9803.jpg
Szakalapozó kiképzést tartanak Budapesten / img_9789.jpg
Szakalapozó kiképzést tartanak Budapesten / img_9738.jpg
Szakalapozó kiképzést tartanak Budapesten / img_9828.jpg
Szakalapozó kiképzést tartanak Budapesten / img_9831.jpg
Szakalapozó kiképzést tartanak Budapesten / img_9848.jpg
Szakalapozó kiképzést tartanak Budapesten / img_9841.jpg
Szakalapozó kiképzést tartanak Budapesten / img_9857.jpg
Szakalapozó kiképzést tartanak Budapesten / img_9875.jpg
Szakalapozó kiképzést tartanak Budapesten / img_9984.jpg
Szakalapozó kiképzést tartanak Budapesten / img_9929.jpg
Szakalapozó kiképzést tartanak Budapesten / img_9974.jpg
Legfrissebb tartalom
Galériák
Március 15-ei főpróbát tartottak a Dandár katonái
2019. március 18. 14:53 (14 db kép)
Ünnepi állománygyűlés
2019. március 14. 11:50 (14 db kép)
Nőnap a Stefánián
2019. március 13. 09:25 (14 db kép)
T. Szabó Magda kiállítás
2019. március 13. 09:14 (14 db kép)
Szervezeti egységek
Partnerek