MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
2019. március 13. 09:08
Szerző: Gramantik Zoltán
Megfagyott muzsika – égő színek

T. Szabó Magda festményeit mutatták be a Café Galériában

A Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ Café Galériájában nyílt meg T. Szabó Magda okleveles építészmérnök és képzőművész „Megfagyott muzsika-égő színek” című festménykiállítása. Az eseményről az M5 televízió stábja élő adásban jelentkezett be.

 img_8996.jpg

„Építészmérnökként a biztos, határozott szerkezetet; festőként a kifejező színeket; grafikusként a lendületes vonalakat kedvelem. Külső- és belső élményeimet tárom fel önöknek”– mondta az alkotó, aki a Honvéd Kulturális Egyesület Képzőművészeti Tagozat Budapesti Régiójának tagja, és rendszeres látogatója a péntekenként működő Honvéd Képzőművész Körnek.

 img_8980.jpg

A kiállítást Frömmel Gyula, a magyar kultúra lovagja, egyben T. Szabó Magda régi barátja és pályatársa nyitotta meg. Beszédében nem csak a művésznő munkásságát méltatta, bemutatta alkotó stílusának legfőbb jellemzőit is, valamint azt az életutat, mely a műszaki/építészmérnöki pályától vezetett az alkotóművészetek világáig.

A megnyitón közreműködött a két saját szerzeményét is bemutató Bernáth Ferenc gitárművész, valamint Újvári Ferenc költő, aki saját költeményei mellett egy olyan verset is elszavalt, melyet egy Nagy-Britanniában élő honfitársunk írt Magda egyik festményéből merített ihlete alapján.

 

Fotó: A szerző felvételei

Kapcsolódó galéria
T. Szabó Magda kiállítás
T. Szabó Magda kiállítás / img_9002.jpg
T. Szabó Magda kiállítás / img_8975.jpg
T. Szabó Magda kiállítás / img_8983.jpg
T. Szabó Magda kiállítás / img_9007.jpg
T. Szabó Magda kiállítás / img_8980.jpg
T. Szabó Magda kiállítás / img_8995.jpg
T. Szabó Magda kiállítás / img_8996.jpg
Legfrissebb tartalom
Galériák
Március 15-ei főpróbát tartottak a Dandár katonái
2019. március 18. 14:53 (14 db kép)
Ünnepi állománygyűlés
2019. március 14. 11:50 (14 db kép)
Nőnap a Stefánián
2019. március 13. 09:25 (14 db kép)
T. Szabó Magda kiállítás
2019. március 13. 09:14 (14 db kép)
Szervezeti egységek
Partnerek