MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
2019. április 11. 08:07
Szerző: Kun-Orosz Adrienn
Honvédelmi szakmai programokon a kadétok

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár szakállománya kétnapos alaki foglalkozást tartott a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskola 9-12. évfolyamos diákjai számára.

img_5890.jpg

A Honvéd Kadét programban résztvevő tanulók az első napon sportruházatban, majd másnap egyenruhában sajátíthatták el az alaki fogásokat. A budapesti Petőfi Sándor laktanya alakuló terén tartott foglalkozások után a Püspökszilágyi Lőtér és Kiképző Bázison a 10. évfolyamos diákok egyórás, elméleti tájékozódási és terepfoglalkozáson vehettek részt, azután pedig gyakorlati oktatás következett, amely során tereptannal ismerkedtek a diákok. A menetgyakorlat során megtanulták a térkép használatát tájolóval és tájoló nélkül, a helymeghatározását, illetve a terep és a térkép összehasonlítását. A kadétok rendkívül jól érezték magukat a foglalkozásokon, különösen a terepen történő mozgások alkalmával.

  

Fotó: A szerző felvételei

 

Kapcsolódó galéria
Honvédelmi szakmai programokon a kadétok
Honvédelmi szakmai programokon a kadétok / img_5931.jpg
Honvédelmi szakmai programokon a kadétok / img_5890.jpg
Honvédelmi szakmai programokon a kadétok / img_5767.jpg
Honvédelmi szakmai programokon a kadétok / img_5862.jpg
Honvédelmi szakmai programokon a kadétok / img_5785.jpg
Honvédelmi szakmai programokon a kadétok / img_5781.jpg
Legfrissebb tartalom
Galériák
Csillag születik a Magyar Honvédségnél
2019. május 24. 09:35 (21 db kép)
Kányádi esttel folytatódott a Stefánia Irodalmi Kör
2019. május 14. 15:12 (21 db kép)
A katonazene legnagyobb rajongója
2019. május 13. 08:09 (21 db kép)
Élet a légimentők között
2019. május 13. 08:05 (21 db kép)
Szervezeti egységek
Partnerek