MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
2019. október 24. 09:50
Szerző: Trautmann Balázs
Futócipőben a szabadságért

Ismét nemes ügy, jelesül a magyar köztársaság kikiáltásának 30. évfordulójára emlékezve indult útnak Debrecenből a katonai váltófutó csapat. A 30 fős „villámgyors alegység” október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján, pontban 12 órakor ért a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épülete elé.

20191023_emlekfutas-2.jpg

A „Szabadság Napja Emlékfutás” programsorozatot a Debreceni Honvéd Sport- és Diáksport Egyesület Békessy Béla Olimpiai Baráti Kör Szakosztálya október 21-23. között rendezte meg, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségének támogatásával. A katonai váltó debreceni indulását követően három nap alatt, összesen huszonkét települést érintve, 290 kilométeres táv leküzdése után érkezett meg Budapestre. A csapatot az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hivatásos, szerződéses katonái mellett katonai kadétok és önkéntes katonák alkották, akik közösen, méltó módon kívántak megemlékezni a Magyar Köztársaság 30. évfordulójára.

A Katonai Rendészeti Központ felvezetésével érkező futókat köszöntötte Baráth Ernő dandártábornok, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka, Gergely István, a Budapesti Honvéd Sportegyesület ügyvezető elnöke, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó is. A sportemberek között futott Szloszjár Balázs dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka, Gyöngyösi Károly rendőr ezredes, a Debreceni Honvéd Sportegyesület elnöke illetve Szőke Zoltán, Tiszavasvári polgármestere is.

20191023_emlekfutas-7.jpg

Baráth Ernő dandártábornok köszöntőjében elismerését és köszönetét fejezte ki a katonához méltó teljesítményért, melyet a résztvevők három nap alatt végrehajtottak. Az 1989. október 23-i eseményeket, a harmadik magyar köztársaság kikiáltását felidézve emlékeztetett, hogy ez a nap kettős ünnep a magyar történelemben. „A mai szabadságunk az 1956-os forradalomból sarjad” – tette hozzá a helyőrségparancsnok.

A tábornok kiemelte: a futók a Magyar Honvédség képviseletében megemlékezéseket és koszorúzásokat hajtottak végre a települések önkormányzataival. Ezzel a hőseink és a rendszerváltásuk kettős nemzeti ünnepe előtt tisztelegtek, de egyben a civil lakosság érdeklődését felkeltve a honvédség és a hon védelme iránt, tette hozzá Baráth Ernő. 

20191023_emlekfutas-14.jpg

Fotó: Szabó Lajos zászlós

Kapcsolódó galéria
Futócipőben a szabadságért
Futócipőben a szabadságért / 20191023_emlekfutas-8.jpg
Futócipőben a szabadságért / 20191023_emlekfutas-11.jpg
Futócipőben a szabadságért / 20191023_emlekfutas-1.jpg
Futócipőben a szabadságért / 20191023_emlekfutas-5.jpg
Futócipőben a szabadságért / 20191023_emlekfutas-14.jpg
Futócipőben a szabadságért / 20191023_emlekfutas-7.jpg
Futócipőben a szabadságért / 20191023_emlekfutas-2.jpg
Futócipőben a szabadságért / 20191023_emlekfutas-6.jpg
Futócipőben a szabadságért / 20191023_emlekfutas-13.jpg
Futócipőben a szabadságért / 20191023_emlekfutas-10.jpg
Futócipőben a szabadságért / 20191023_emlekfutas-12.jpg
Futócipőben a szabadságért / 20191023_emlekfutas-3.jpg
Kövessen minket a közösségi médiában is

Facebook

Instagram
Legfrissebb tartalom
Galériák
Lehet egy csillaggal több
2019. november 16. 11:51 (29 db kép)
Mostan színes tintákról álmodom
2019. november 13. 11:51 (29 db kép)
Díszalegységek vezénylő parancsnoki felkészítése
2019. november 13. 12:01 (29 db kép)
32-esek napja
2019. november 03. 13:16 (29 db kép)
Szervezeti egységek
Partnerek