MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
2019. október 01. 15:42
Szerző: Gramantik Zoltán
Honvédségi vetélkedő Pákozdon

Több éve nagy sikerrel rendezi meg az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) középiskolai honvédségi vetélkedőjét, melynek célja a honvédelem és a fiatalok közötti kapcsolat megteremtése, megerősítése, illetve a katonai hivatás és szervezetek bemutatása.

Ahogyan az előző években, úgy idén is nagy érdeklődés fogadta az eseményt, mert a versenyre nem csak a Katonasuli- és Honvéd Kadét programban részt vevő iskolákból, hanem civil intézményekből is jelentkezhettek csapatok.

A verseny döntőjét ezúttal Pákozdon, a Katonai Emlékparkban tartották, így remek lehetőség nyílt arra, hogy a diákok ne csak elméleti tudásuk terén, hanem gyakorlati képességeikben is összemérhessék erejüket. Sőt, a hangsúly ezúttal inkább a gyakorlati próbákon volt, egyrészt, mert ismereteikről már a korábbi fordulókban is tanúbizonyságot tettek, másrészt a gyönyörű környezet és az enyhe őszi időjárás megfelelő körülményeket biztosított az egyszerre szórakoztató és kihívást jelentő feladatok végrehajtásához.

img_7088.jpg

A nap folyamán a döntőbe jutott 15 csapat különféle kihívásokkal nézett szembe: a repülőgép szimulátorral teljesített próba mellett akadálypályával, gránátdobással és sebesültszállítással is megküzdöttek. De légpuska lövészet és harci szimuláció során is bemutatták a fiatalok, hogy mire képesek.

A rendezvény zárásaként, a díjátadó alkalmával Baráth Ernő dandártábornok elmondta: örül, hogy ilyen sok csapat vett részt a versenyen – hiszen a döntőbe jutó 15 csapat mellett a verseny egészére jóval többen jelentkeztek. A dandártábornok kiemelte, azért is fontos ez, mert sokak számára ez a honvédséggel való első találkozás, így meghatározó jelentőségű, hogy jó benyomásokat és pontos ismereteket szerezhessenek a Magyar Honvédségről.

img_7302.jpg

Bár a Katonasuli- és Honvéd Kadét program sikerét bizonyítja, hogy egyre több középiskola építi be valamilyen formában a honvédelmi alapismereteket a tananyagba, fontos, hogy a többi fiatal is lehetőséget kapjon a katonai szolgálati formák megismerésére, így pontos információjuk legyen, hogy – élethelyzetüknek megfelelően – hivatásos, szerződéses, vagy tartalékos katonaként tudják hazaszeretetüket és a nemzetért való felelősségvállalásukat kifejezni.

A versenyt a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium Lónyay 1. nevű csapat nyerte meg, megelőzve a második helyezett Padavanok (Újbudai József Attila Gimnázium) és a harmadik Thanos (BMSZC Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola) csapatot, de az esemény végén minden csapat elismerésben részesült kiváló teljesítményéért.

 

 

A képek a szerző felvételei

Kapcsolódó galéria
Célra tarts! 2019 - döntő
Célra tarts! 2019 - döntő / img_7067_4220.jpg
Célra tarts! 2019 - döntő / img_7088.jpg
Célra tarts! 2019 - döntő / img_7186.jpg
Célra tarts! 2019 - döntő / img_7463.jpg
Célra tarts! 2019 - döntő / img_7238.jpg
Célra tarts! 2019 - döntő / img_7146.jpg
Célra tarts! 2019 - döntő / img_7428.jpg
Célra tarts! 2019 - döntő / img_7218.jpg
Célra tarts! 2019 - döntő / img_7155.jpg
Célra tarts! 2019 - döntő / img_7302.jpg
Kövessen minket a közösségi médiában is

Facebook

Instagram
Legfrissebb tartalom
Galériák
Seregszemle
2019. október 10. 12:37 (9 db kép)
A honvédség a művészet mellett
2019. október 11. 10:46 (9 db kép)
Hadak útján - Rákócziak nyomában
2019. október 06. 08:55 (9 db kép)
Honvédelmi nap járőrbajnoksággal
2019. október 06. 08:43 (9 db kép)
Szervezeti egységek
Partnerek