MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
2019. május 07. 08:26
Szerző: Kun-Orosz Adrienn
Betekintés a katonaéletbe

A Petőfi laktanyába látogattak az Újbudai Bocskai István Általános Iskola tanulói 2019. május 7-én.

img_8046.jpg

A gyerekeket Oszlács István alezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár kiképzési főnöke köszöntötte, aki a honvédelmi nevelés fontosságára hívta fel a figyelmet. A rendezvény a Budapest Helyőrség Zenekar, majd a Különleges Díszelgő Csoport bemutatójával kezdődött.

img_8093.jpg

Ezután az iskola 95 diákja és a kísérő tanárok forgószínpad szerűen ismerkedhettek meg három területtel: haditechnikai bemutató, akadálypálya és imatermi foglalkozás. A haditechnikai bemutató alatt rendszeresített gépjárműveket és fegyvereket tekinthettek meg, míg az akadálypálya nehézségeit versenyszerűen küzdhették le. Az imatermi foglalkozás során a tábori lelkészi szolgálatot ismerhették meg Mészáros László alezredes segítségével.

img_8924.jpg

A keddi esemény célja az volt, hogy a fiatalok betekintést nyerhessenek a katonaélet mindennapjaiba.

 

Szöveg és fotó: Kun-Orosz Adrienn

 

Kapcsolódó galéria
Betekintés a katonaéletbe
Betekintés a katonaéletbe / img_8046.jpg
Betekintés a katonaéletbe / img_8060.jpg
Betekintés a katonaéletbe / img_8093.jpg
Betekintés a katonaéletbe / img_8142.jpg
Betekintés a katonaéletbe / img_8178.jpg
Betekintés a katonaéletbe / img_8318.jpg
Betekintés a katonaéletbe / img_8339.jpg
Betekintés a katonaéletbe / img_8924.jpg
Betekintés a katonaéletbe / img_8918.jpg
Betekintés a katonaéletbe / img_8799.jpg
Betekintés a katonaéletbe / img_8592.jpg
Betekintés a katonaéletbe / img_8978.jpg
Legfrissebb tartalom
Galériák
Kenus kalandozások a Szigetközben
2019. július 18. 14:34 (10 db kép)
Önkéntes műveleti tartalékos kiképzés indult
2019. július 11. 09:51 (10 db kép)
A lövészek védőszentjére emlékeztek
2019. július 01. 13:10 (10 db kép)
XII. Családi- és nyílt nap
2019. június 24. 08:39 (10 db kép)
Szervezeti egységek
Partnerek