MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
2018. november 29. 13:06
Szerző: Kresz Fruzsina
Advent első gyertyája

Meggyújtották az első adventi gyertyát az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál (MH BHD) 2018. november 29-én, csütörtökön, a Petőfi laktanyában.

img_7474.jpg

Az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtására a heti parancsnoki értekezleten került sor. Mudra József ezredes, az alakulat dandárparancsnok-helyettese felhívta a figyelmet arra, hogy az év végi időszak, a várakozás időszaka a nyugalomról szól: „Ilyenkor próbáljunk meg lassítani, és még több szeretettel, békével fordulni szeretteink felé.”- tette hozzá. Ezredes úr gondolatai után, Rácz István százados, katolikus tábori lelkész mesélt el egy rövid és tanulságos történetet a boldogság titkáról. Végezetül kiemelte: „A boldogság, nem rajtunk kívül keresendő, hanem a felfogásunk, hozzáállásunk, és ebből fakadó cselekedeteink határozzák meg, nem csak a mások, hanem a magunk számára is. Ez az igazi kincses ládánk!” Az alakulatnál az utolsó gyertya meggyújtására december 17-én, az év végi, ünnepi állománygyűlésen kerül majd sor.

img_7459.jpg

Fotó: A szerző felvételei

Kövessen minket a közösségi médiában is

Facebook

Instagram
Legfrissebb tartalom
Galériák
Seregszemle
2019. október 10. 12:37 (9 db kép)
A honvédség a művészet mellett
2019. október 11. 10:46 (9 db kép)
Hadak útján - Rákócziak nyomában
2019. október 06. 08:55 (9 db kép)
Honvédelmi nap járőrbajnoksággal
2019. október 06. 08:43 (9 db kép)
Szervezeti egységek
Partnerek